Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 23:11
Mbappé furcsa gólja (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid drámai végjátékban 3–2-re nyerni tudott az Etihad Stadionban a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén. Bár az angolok kétszer is vezettek Erling Haaland duplájával – amiből az egyik gólt sokáig videózták les miatt –, végül a fővárosiak örülhettek. Az első egyenlítő gólt Kylian Mbappé igencsak látványos mozdulat után szerezte, amivel egy kis szerencse is járt, hiszen nem a legjobban találta el a labdát.

Az első egyenlítő gólnál nagy szerencséje volt Mbappénak, akrobatikus mozdulattal próbálkozott, de nem a legjobban találta el a labdát, ami így is becsapta Édersont. 

 

 

 
 

A Manchester City első gólját sokáig videózták, de úgy ítélték meg, hogy Haaland nem volt lesen Gvardiol átadása után. 

BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 2–3 (1–0)
Manchester, Etihad Stadium. Vezette: Turpin (francia)
Manchester City: Ederson – Aké (Kovacic, 61.), Akanji (R. Lewis, a szünetben), Dias, Gvardiol – Stones, Bernardo Silva – Savinho (Marmus, 84.), De Bruyne (Gündogan, 84.), Grealish (Foden, 30.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Real Madrid: Courtois – Valverde, Tchouaméni, Raúl Asencio, F. Mendy – Ceballos (Modric, 81.), Camavinga – Rodrygo (Brahim Díaz, 84.), Bellingham, Vinícius Júnior – K. Mbappé (Fran García, 90+2.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Haaland (19., 80. – a másodikat 11-esből), ill. K. Mbappé (60.), Brahim Díaz (86.), Bellingham (90+2.)

 

Legfrissebb hírek

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
6 órája

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:58

Kijelenthető, hogy Kylian Mbappé nyerte meg az Aranycipő-versenyt

Minden más foci
Tegnap, 10:55

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26
Ezek is érdekelhetik