Lewandowski 100 gól felett, Sergio Ramosé a tízezredik – a BL-idény statisztikái

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 10:39
Robert Lewandowski Cristiano Ronaldo és Lionel Messi után harmadikként érte el a 100 gólt a BL-ben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid története során 15. alkalommal hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját, miután 2–0-ra nyert a Dortmund ellen a Wembleyben. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján gyűjtötte össze a BL-idény legérdekesebb statisztikáit.

0 – A Real Madrid úgy nyerte meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását, hogy nem szenvedett vereséget (kilenc győzelem, négy döntetlen), ilyen pedig először fordult elő a „királyiakkal”.

1 – Joao Mario szerezte a Benfica első mesterhármasát a Bajnokok Ligájában, amikor a csoportkör ötödik fordulójában háromszor talált be az Inter ellen.

1 – A Paris Saint-Germainnel a negyeddöntőben fordult elő először az európai kupaporondon, hogy egy párharc otthon elveszített mérkőzése után továbbjusson – pedig a párizsiaknak ez már a nyolcadik ilyen próbálkozásuk volt.

1 – Vinícius Júnior az első brazil labdarúgó, aki két különböző európai kupadöntőben is betalált.

2 – A Manchester United először kezdte két vereséggel a Bajnokok Ligáját.

2 – A Real Madrid csatára, Joselu a harmadik játékos lett, aki csereként beállva duplázott egy BL-elődöntőben Rodrygo (2022-ben a Manchester City ellen) és az exliverpooli Georginio Wijnaldum (2019-ben a Barcelona ellen) után.

3 – A Manchester United hiába lőtt mindhárom idegenbeli csoportkörös mérkőzésén három gólt, mindössze egy pontot szerzett vendégként. Ezzel szemben a városi rivális City is minden idegenbeli meccsén hármat lőtt, de mindegyiket meg is nyerte.

4 – A Laziót erősítő Ivan Provedel lett a negyedik kapus, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligájában Hans-Jörg Butt, Sinan Bolat és Vincent Enyeama után.

5 – Az Arsenal a Lens elleni 6–0-s győzelme során írt történelmet, s lett az első csapat a BL-ben, amelynek egy félidő alatt öt különböző gólszerzője volt.

6 – Carlo Ancelotti hatodszor vezette csapatát Bajnokok Ligája-döntőbe, ez a legtöbb egy edzőtől az európai kupák történetében, ráadásul az olasz szakember hatból öt finálét meg is nyert.

7 – A Manchester City egymás után a hetedik idényben nyerte meg csoportját, ráadásul az első csapat lett, amely zsinórban hét meccsen szerzett három vagy annál több gólt.

8 – Az idei kiírás gólkirálya holtversenyben a Bayern Münchent erősítő Harry Kane és a Paris Saint-Germaintől távozó Kylian Mbappé lett nyolc-nyolc góllal.

10 – A Manchester City az első angol klub, amely egymás után tíz meccset nyert meg a BL-ben. A rekordot a Bayern München tartja 15 meccses győzelmi szériával.

14 – A Real Madrid és a Manchester City negyeddöntőjének odavágóján az első 14 percben három gól is született, ilyenre korábban csak egyszer volt példa a sorozatban, 2019 áprilisában a Tottenham és a Manchester City meccsén 11 perc után volt 2–2 az állás.

15 – A Real Madrid 15. alkalommal diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában, azaz több mint kétszer annyi sikere van, mint a második legeredményesebb klubnak, a hét diadallal rendelkező AC Milannak.

16 – Az FC Barcelona tehetsége, Lamine Yamal 16 évesen és 83 naposan a legfiatalabb játékos lett a csoportkör második fordulójában, aki kezdőként lépett pályára a BL-ben. Yamal hasonló csúcsot döntött meg az egyenes kieséses szakasz első körében és a negyeddöntőben is, a Napoli ellen ugyanis 16 évesen és 223 naposan lépett pályára, míg a PSG elleni negyeddöntő során 16 évesen és 272 naposan kapott lehetőséget.

17 – A Bayern Münchennek a Köbenhavn elleni gól nélküli döntetlennel szakadt meg 17 mérkőzést számláló győzelmi sorozata a csoportkörben.

17 – A barcelonai Pau Cubarsí 17 évesen és 50 naposan a legfiatalabb játékos lett, aki kezdőként mutatkozott be a BL egyenes kieséses szakaszában, megdöntve ezzel David Alaba csúcsát, aki 2010-ben a Bayern játékosaként döntött rekordot a Fiorentina elleni pályára lépésével.

23 – Phil Foden 23 évesen és 261 naposan játszotta pályafutása 50. Bajnokok Ligája-mérkőzését, ezzel ő lett a legfiatalabb angol, aki elérte ezt a mérföldkövet.

25 – Álvaro Morata a csoportkör második fordulójában szerezte meg 25. gólját a BL-ben, ezel harmadik spanyolként érte el ezt a számot Raúl (71) és Fernando Morientes (33) után.

32 – A negyeddöntős párharcok során összesen 32 gól született, ez a legtöbb a sorozat ezen szakaszában.

35 – A barcelonai Robert Lewandowski lett a legidősebb játékos, aki gólt szerzett a BL-nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén (35 évesen és 204 naposan), ezzel megdöntve Karim Benzema csúcsát.

36.3 – A Bajnokok Ligája idei kiírásában a dortmundi Karim Adeyemi futott a leggyorsabban  csoportkörben szereplő játékosok közül, 36.3 km/h-s végsebességével, ám az egyenes kieséses szakaszban nála is gyorsabb volt a PSG védője, Nuno Mendes, aki egyszer 37.2 km/h-val sprintelt.

37 – Olivier Giroud 37 évesen és 38 naposan lett a BL negyedik legidősebb francia gólszerzője, míg Sergio Ramos a csoportkör ötödik körében szerzett góljával a legidősebb spanyol, aki eredményes volt a BL-ben, mindezt 37 évesen és 244 naposan tette.

39 – A Manchester City a csoportkörben az eddigi 39 hazai mérkőzésén egyaránt betalált a BL-ben.

41 – A Porto védője, Pepe lett az első mezőnyjátékos, aki 41 évesen lépett pályára a BL-ben, a csoportkörben pedig 40 évesen és 254 naposan a legidősebb gólszerző lett az Antwerpen elleni találatával.

50 – Christian Pulisic lett az első amerikai labdarúgó, aki elérte az 50 mérkőzést a Bajnokok Ligájában.

50 – Harry Kane lett az első angol focista, aki 50 gólt szerzett a BL-ben.

51 – Ebben az idényben Kylian Mbappénak volt a legtöbb kapura lövése.

58 – Manuel Neuer az Arsenal elleni negyeddöntő visszavágóján döntötte meg Iker Casillas rekordját, s a német már 58 kapott gól nélküli meccsel rendelkezik a BL-ben. Ráadásul Neuer 38 évesen és 34 naposan lett a legidősebb német, aki BL-elődöntőt játszik.

60 – A Dortmund 60 évet várt rá, hogy ismét négy gólt szerezzen, ugyanis az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőt 4–2-re nyerte meg, így az 1963–1964-es kiírásban a cseh Dukla Praha elleni 4–0-s idegenbeli siker után tudott ismét négyet lőni a Ruhr-vidéki csapat.

74 – A Real Madridot a Bayern elleni visszavágón Joselu mentette meg attól, hogy megtörjön 74 mérkőzésből álló sorozata, ugyanis a „királyiak” egymás után 74 BL-találkozón voltak eredményesek, Joselu pedig a 88. és a 91. percben fordította a spanyol csapat javára a meccset és a párharcot.

93.6 – A Manchester Citynek volt a legjobb a passzhatékonysága az idényben. Pep Guardiola csapata ugyanis 93.6 százalékban pontosan passzolt, ráadásul a City átlagosan 68.1 százalékban birtokolta a labdát a meccseken.

100 – Robert Lewandowski a csoportkör első fordulójában, az Antwerpen ellen szerezte meg 100. gólját a nemzetközi kupákban – rajta kívül még ketten érték el ezt a számot, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.

108 – A svájci Young Boys játékosa, Ebrima Colley lett az első gambiai gólszerző a BL-ben az RB Leipzig elleni góljával, ezzel Gambia a 108. különböző nemzet, amelynek labdarúgója eredményes volt az elitsorozatban.

145.6 – A csoportkörben a koppenhágai Rasmus Falk futott a legtöbbet, 79.4 kilométert, a teljes idényt figyelembe véve viszont a Bayern München védője/középpályása, Joshua Kimmich tette meg a legnagyobb távolságot, összesen 145.6 kilométert.

150 – Sergio Ramos és Luka Modric a csoportkör harmadik fordulójában, Thomas Müller az ötödikben, Ivan Rakitic a hatodikban, Toni Kroos pedig az elődöntőben játszotta 150. Bajnokok Ligája-mérkőzését.

200 – Carlo Ancelotti a Real Madrid Manchester City elleni 3–3-as döntetlenje során irányította 200. BL-meccsén csapatait.

375 – Ebben a kiírásban összesen 375 gól született, azaz meccsenként átlagosan pontosan 3 gól.

557 – A legtöbb labdaszerzést az idényben a Dortmund hozta össze, 557-et. Ez 68-cal több, mint bármelyik másik csapatnak. Ebben a mutatóban a csoportkör során a Salzburg volt a legjobb 276 labdaszerzéssel. 

10 000 – A Sevilla PSV elleni 3–2-es veresége során született meg a Bajnokok Ligája történetének 10000. gólja, ezt Sergio Ramos szerezte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik