Edin Terzic: Nem elég a döntő, az aranyérem megszerzése a cél

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.05.31. 10:14
Terzic tudja, hogy a BL-győzelemhez a legjobbakat kell legyőzni (Fotó: AFP)
Rendkívül bátran, a Real Madrid elleni győzelmi esélyt hangoztatva nyilatkozott Edin Terzic vezetőedző a Dortmund edzőközpontjában rendezett sajtóeseményen.

Nyílt médianapot tartott dortmund-brackeli edzőközpontjában a Real Madrid elleni szombati Bajnokok Ligája-döntőre készülő Borussia. Több mint 150 újságíró és 25 televíziós csatorna jelent meg a székház sajtótermében, hogy Edin Terzic vezetőedzőtől és a játékosoktól kérdezzenek, majd megnézzék a csapat edzését. A pályafutása legfontosabb találkozójára készülő tréner elmondta, érzik a BL-döntő súlyát, viszont közben vágynak is erre a nyomásra, szeretnének nagyszerű eredményt elérni.

„Tiszteljük a Real Madridot, de egyelőre csak a saját felkészülésünkkel foglalkozunk – hangoztatta a sajtótájékoztatón Edin Terzic. − A játékosokon érzem, hisznek magukban, és hogy bármilyen akadályba is ütköznek szombat este, azt teszik, amiben mindvégig erősek voltak. Túl régóta vár Dortmund a Bajnokok Ligája elhódítására, és azóta is sok idő telt el, hogy legutóbb eljutott a döntőig. A Bundesligában a múlt hétvégén már nem rendeztek fordulót, de a PSG elleni továbbjutást követően rögtön megterveztük ezt az időszakot.”

A hírek szerint a Dortmund döntőre készülő kezdőcsapata edzőmeccset vívott a saját utánpótlásából, illetve az első kerethez tartozó, ám perifériára szoruló játékosokból alkotott együttessel. Az ellenfél a Real Madrid taktikai formációját szimulálta, tehát a négy védő előtt gyémántalakzatban állt fel a középpálya, és két támadó felelt a gólszerzésért, ráadásul a szombat esti körülmények kedvéért fehér edzőpólót kellett viselniük. A fekete-sárgák repülőgépe péntek délelőtt 11.45-kor száll fel a dortmundi repülőtérről, s délután egy órakor landol Londonban. A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóra este nyolckor kerül sor, háromnegyed órával később pedig az évad utolsó edzésén vesznek részt a játékosok, hogy aztán a szombat reggeli átmozgatást követően már csak az esti találkozóra készüljenek.

„Ahhoz, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, a legjobbakat kell megvernünk. Jelen helyzetben különösen igaz a megállapítás, hiszen a sorozat történetének legsikeresebb klubja vár ránk. Az eddigi eredmények nem számítanak, mert meggyőződésem, egy meccsen győzhetünk. Ha valaki, a mi csapatunk ezt bizonyította ebben az idényben. Amióta BL a BL, a madridiak mind a nyolc döntőjüket megnyerték, azonban a legfontosabb, hogy rajtunk múlik, mi történik velük a következőn. A cél nem a döntőbe jutás volt, hanem az aranyérem megszerzése” – fogadkozott Edin Terzic.

Kobel a PSG elleni elődöntőben egy gólt sem kapott, a Real ellen ez BL-győzelmet érhet (Fotó: Imago)

Gregor Kobel, a csapat svájci kapusa a Real Madrid páratlan tapasztalatát emelte ki:

„Kivételes képességű futballisták alkotják a madridi együttest, felbecsülhetetlen mértékű tapasztalatuk van az ilyen szinten vívott mérkőzésekről. Érett, nagyszerű csapattal találkozunk, amely mindig a legveszélyesebb ellenfelek közé tartozik. Készen kell állnunk, mert az első pillanattól kezdve megterhelő mérkőzés lesz. A védekezés az egyik erősségünk, és ezt ki kell használnunk, a Real Madrid labdabirtoklásakor rendezetten kell helyezkednünk. Ugyanakkor folyamatosan jeleznünk kell, hogy elöl is képesek vagyunk veszélyeztetni. Az önbizalmunk a menetelés során folyamatosan nőtt, bárkit legyőzhetünk, még ha nem is megszokott, hogy a Borussia ilyen meccseken szerepel. Már az is óriási lépés volt, hogy eljutottunk idáig, de most már nem elégedhetünk meg ennyivel, nagyon motiváltak vagyunk.”

A Borussia Dortmund a 2023–2024-es BL-idényben 12 mérkőzésen mindössze kilenc gólt kapott, a kieséses szakaszban hat összecsapáson ötöt, így valóban bízhat a védekezésében. Még akkor is, ha a szombat esti ellenfél 26 BL-góllal az idény második legeredményesebb csapata.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik