Hummels: Érett futballt mutattunk be a PSG ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 00:16
Mats Hummels (középen) szerint a Dortmund érett futball mutatott be (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Borussia Dortmund egygólos előnyt szerzett a PSG ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A mérkőzés után a két tréner, valamint Mats Hummels is értékelte a történteket.


„Magas szintű meccset játszottunk ma este, érett futballt mutattunk be a PSG ellen – értékelt a DAZN-nak a meccs emberének választott Mats Hummels, a dortmundiak védője. – Egymást segítve nyújtottunk kiemelkedőt. Nem könnyű higgadtnak maradni és helyes döntéseket hozni a Bajnokok Ligája elődöntőjében, de sokáig jól kezeltük ezt. Persze szeretnénk eljutni a Wembleybe, de jövő kedden kemény lesz a visszavágó Párizsban. Be akarunk kerülni a döntőbe, ám ehhez ki kell tartanunk.”

„Nagyon megérdemelt győzelmet arattunk, jó csapatjátékkal – mondta Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője. – Több gólt is szerezhettünk volna, viszont a PSG is. Ezért az eredmény rendben van a részemről. Sokat futottunk, de erre szükség is van az ilyen meccsen. Ki kell érdemelni a Wembleyt. Most már csak egy döntetlenre van szükségünk a visszavágón, persze azért győzni szeretnénk jövő héten is. Kis előnyünk és jó lehetőségünk van.”

„Ilyen a futball – mondta a Canal+ csatornának Luis Enrique, a PSG vezetőedzője. – Sokszor csodálatos, de vannak ilyen esték is (amikor semmi sem megy be). Kielemezzük majd, miért nem sikerült kihasználni a helyzeteinket. Számítottunk rá, hogy nagyon nehéz meccs lesz. Az öltözőben most nem a legjobb a hangulat, azonban pontosan tudjuk, hogy Párizsban milyen segítségre képes a szurkolótáborunk, szóval valami különlegessel kell kirukkolnunk. Nagyon erősek leszünk. Már csak azért is, mert semmi vesztenivalónk sem lesz.” 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik