BL: Tehetséges csapatunk van, messzire juthatunk – Loftus-Cheek

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 08:44
null
Olivier Giroud és Ruben Loftus-Cheek is bizakodó a PSG legyőzése után (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, a PSG ugyan vezetett, de a Milan hazai pályán fordított és 2–1-re legyőzte a párizsi csapatot a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjában. Stefano Pioli csapata hozzáállását dicsérte, Olivier Giroud a helyzetkihasználásról beszélt, míg Ruben Loftus-Cheek szerint messzire juthat a Milan. A PSG részéről Marquinhos és Vitinha is az olasz együttest dicsérte és a vereség okait kereste.

 

„A játékosok szívvel, energiával futballoztak, és mi pont ezt akartuk. Sikerült csapatként dolgoznunk egy nagyszerű ellenféllel szemben” – értékelt Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője, hozzátéve: „Minél több játékos áll rendelkezésünkre, annál jobb nekünk. A csapat jól működött együtt, és megérdemelten nyert. Most a Dortmund következik, jól kell teljesítenünk, és akkor megelőzhetjük.”

Ruben Loftus-Cheek, a milánóiak középpályása nemcsak a Borussia megelőzésére gondol, hanem távolabbi céljai vannak. „Nagyon tehetséges csapatunk van, és úgy gondolom, hogy messzire juthatunk”idézi a középpályás szavait az uefa.com.

Természetesen megszólalt a győztes gólt szerző Olivier Giroud is. „Kemény meccs volt, stabilnak kellett lennünk, és szükségünk volt erre a győzelemre. Nem aggódtam amiatt, hogy nem rúgunk gólt, az előző meccseken is voltak lehetőségeink. Csak pontosabbnak kellett lennünk, és ez ma sikerült. Amikor így játszunk, az az előző idényre emlékeztet, ezt kell folytatnunk” – értékelt a francia támadó, aki hozzátette, hogy a szurkolók buzdítása az egész találkozón hajtotta őket.

Marquinhos, a PSG védője így nyilatkozott: „Tudtuk, hogy milyen minőség van ebben a Milanban, ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Magas szintű mérkőzés volt, jól kezdtünk, mi irányítottuk az eseményeket. A Milan kihasználta az erősségeit, direkt focit játszott és megpróbált minél gyorsabban előrehaladni a pályán.” A 29 éves brazil védő hozzátette, hogy a második gól megváltoztatta a meccset, mert akkor a Milan már nem adott teret a PSG támadásainak.

A párizsiak portugál középpályása, Vitinha is kiemelte, hogy a Milan a saját szurkolói előtt veszélyes ellenfél, de ez nem lehet mentség. „Jobban kell teljesítenünk. Nem játszottuk a saját türelmes játékunkat, és ez megakadályozta, hogy átvegyük az irányítást, amikor még döntetlen volt az állás.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
F
-CSOPORT
Milan (olasz)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1 (1–1)
Milánó,
San Siro,75 649néző.Vezette:Gil Manzano (spanyol)
Milan:
Maignan – Calabria, Thiaw, Tomori, Théo Hernandez – Loftus-Cheek, Reijnders, Musah (Krunic, 84.) – Pulisic (Florenzi, 92.), Giroud, Leao (Okafor, 85.).Vezetőedző:Stefano Pioli
PSG:Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Skriniar (Barcola, 90.), Lucas Hernandez (Mukiele, 62.) – Zaire-Emery, Ugarte (Fabián, 60.), Vitinha (Li Kang In, 60.) – O. Dembélé, Kolo Muani (Goncalo Ramos, 60.), K. Mbappé.Vezetőedző:Luis Enrique
Gólszerző:Leao (12.), Giroud (50.), ill. Skriniar (9.)

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund42113–2+17
2. Paris SG4227–6+16
3. Milan41212–4–25
4. Newcastle United41124–404

 

Legfrissebb hírek

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
9 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
12 órája

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

„Inkább nem eszem” – Aurier arról, hogy játszana-e Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.07.03. 16:56

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Klub-vb
2025.07.02. 13:24

Hazaigazolt a francia válogatott gólrekordere, Giroud Lille-ben folytatja – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.02. 11:12

Giroud elköszönt a Los Angeles FC-től, Lille-ben folytatja

Francia labdarúgás
2025.06.30. 09:46

Messiéknek esélyük sem volt, a PSG könnyedén jutott a klub-vb negyeddöntőjébe

Klub-vb
2025.06.29. 19:55
Ezek is érdekelhetik