BL: a PSG 19 éve nem kapott ekkora pofont a csoportkörben; Yamal a legfiatalabb kezdő

Vágólapra másolva!
2023.10.05. 10:36
null
Mbappé nem lehetett boldog szerda este, Yamal viszont annál inkább (Fotó: Getty Images)
Már a 2. fordulós összecsapások is véget értek a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásában. Szerda este a Newcastle United történelmi győzelmet aratott a Paris Saint-Germain ellen, amely 19 éve nem kapott ekkora pofont a csoportkörben. Immár Lamine Yamal a BL legfiatalabb kezdőjátékosa, Álvaro Morata a duplájának köszönhetően a harmadik legeredményesebb spanyolnak számít, míg Pep Guardiola a második legtöbb BL-meccsgyőzelmet elérő vezetőedzővé lépett elő.

A „szarkák” nem kegyelmeztek a párizsiaknak szerda este – Eddie Howe együttese a szünetben 2–0-ra vezetett, majd 4–1-re győzött. A Newcastle ezzel a sikerrel történelmet írt, hiszen korábban soha nem nyert ilyen különbséggel a Bajnokok Ligájában. Ami a vendégeket illeti, legutóbb 2004-ben fordult elő francia klubbal, hogy három góllal kikapjon a csoportkörben – az elszenvedő akkor is a PSG volt, méghozzá a Chelsea (0–3) ellen.


Lamine Yamal 16 évesen és 83 naposan a legfiatalabb futballista lett, aki kezdőként lépett pályára a Bajnokok Ligájában. Az FC Barcelona ifjú titánja Celestine Babayaro 1994-es csúcsát adta át a múltnak – a spanyol szupertehetség három nappal előzte meg a nigériait.

Az RB Leipzig elleni 3–1-es sikerrel nem akármilyen mérföldkőhöz érkezett a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola: a Bajnokok Ligája-meccsgyőzelmet tekintve megelőzte Sir Alex Fergusont, 103 sikerrel Carlo Ancelotti mögött jelenleg a második helyen áll a vonatkozó rangsorban.

Xavi is mérföldkőhöz érkezett – ő a tizenegyedik vezetőedző, aki legalább 100 alkalommal ült a katalán együttes kispadján.


Morata, megállíthatatlan: az Atlético támadója remek formában futballozik, a La Ligában hat meccsen ötször volt eredményes, szerda este pedig duplázott a Feyenoord ellen – csapata 3–2-re nyert az összecsapáson.

A 30 éves csatárnak immár 24 gólja van a Bajnokok Ligájában, ezzel ő minden idők harmadik legeredményesebb spanyol futballistája a sorozatban – csak Raúl (71) és Fernando Morientes (33) előzi meg.


Bajban a Milan? Az olasz együttes a Newcastle után a Dortmunddal is 0–0-s döntetlent játszott, két kör után két ponttal az F-csoport harmadik helyén áll.

A legutóbbi kiírás elődöntőse immár négy meccse gólképtelen a Bajnokok Ligájában. Ilyen korábban soha nem történt a „piros-feketékkel”, ráadásul arra sem volt példa, hogy két döntetlennel kezdjenek a csoportkörben.


A Lazio meccsein garantált a dráma. A római gárda mindkét fordulóban betalált a hosszabbításban, az Atlético ellen Ivan Provedel (kapus!) mentett pontot a Stadio Olimpicóban, Glasgow-ban Pedro fejese győzelmet ért.

Az említett találtok a 95. percben születtek, utóbbi a jelenlegi BL-idényben eddig a legkésőbb szerzett gólnak számít – Provedel kapust is csak a PSV futballistája, Jordan Teze előzi meg, aki 17 másodperccel később egyenlített a Sevilla ellen.


BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Atlético Madrid (spanyol)–Feyenoord (holland) 3–2
(Álvaro Morata 14., 47., Griezmann 45+4., ill. Hermoso 7. – öngól, Hancko 34.)
Celtic (skót)–Lazio (olasz) 1–2 (Furuhasi 12., ill. Vecino 29., Pedro 90+5.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 2 1 1 4–3 +1 4
2. Lazio 2 1 1 3–2 +1 4
3. Feyenoord 2 1 1 4–3 +1 3
4. Celtic 2 2 1–4 –3 0

F-CSOPORT
Newcastle United (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 4–1
(Almirón 17., Burn 40., Longstaff 50., Schär 90+1., ill. L. Hernandez 56.)
Borussia Dortmund (német)–Milan (olasz) 0–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Newcastle United 2 1 1 4–1 +3 4
2. Paris SG 2 1 1 3–4 –1 3
3. Milan 2 2 0 0–0 0 2
4. Borussia Dortmund 2 1 1 0–2 –2 1

G-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Manchester City 1–3 (Openda 48., ill. Foden 25., Julián Álvarez 84., Doku 90+2.)
Crvena zvezda (szerb)–Young Boys (svájci) 2–2 (Ch. Ndiaye 35., Bukari 88., ill. Ugrinic 48., Itten 61. – 11-esből)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 2 2 6–2 +4 6
2. RB Leipzig 2 1 1 4–4 0 3
3. Young Boys 2 1 1 3–5 –2 1
4. Crvena zvezda 2 1 1 3–5 –2 1

H-CSOPORT
Royal Antwerp (belga)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–3 (Muja 3., Balikwisha 33., ill. Sikan 48., 71., Rakickij 76.)
FC Porto (portugál)–FC Barcelona (spanyol) 0–1 (F. Torres 45+1.)
Kiállítva: Gavi (90+3., Barcelona)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 6–0 +6 6
2. FC Porto 2 1 1 3–2 +1 3
3. Sahtar Doneck 2 1 1 4–5 –1 3
4. Antwerp 2 2 2–8 –6 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik