Európai Szuperkupa: A világ legjobb menedzsere vezet minket! – Walker

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 23:56
null
Kyle Walker nyáron közel állt a távozáshoz, ehelyett viszont hosszabbít, s újabb trófeát nyert a Manchester Cityvel! (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City tizenegyesekkel legyőzte a Sevillát Pireuszban, így története során először hódította el az Európai Szuperkupát! A meccset követően a győztes oldalról Kyle Walker és az egyenlítő gólt szerző Cole Palmer is nyilatkozott. 

 

A mérkőzésen a Sevilla szerzett vezetést, majd a 21 éves Cole Palmer egyenlített, aki az Arsenal elleni Community Shielden is a Manchester City egyetlen gólját szerezte. Mondhatjuk, jó formában indította az idényt az angol tehetség, aki tavaly mindössze alig több mint 800 játékpercet kapott Pep Guardiola menedzsertől tétmeccseken.

„Még az idény elején vagyunk, sok minden változhat a csapaton belül, de tény, jól érzem magam a pályán. Elveszteni egy döntőt tizenegyesekkel, borzasztó érzés, az Arsenal ellen nemrég átéltük, most szerencsére nem kellett...” – mondta Palmer a lefújás után, majd csapattársa, Kyle Walker vette át a szót, akit a 21 éves játékosról kérdeztek.

Remek ütemben fejlődik, az elmúlt meccseken sokat bizonyított. Az a lényeg, hogy arra figyeljen, amit én mondok, akkor minden rendben lesz” – jegyezte meg viccesen Walker, majd folytatta – „Az igazság az, könnyű dolgunk van, hiszen a világ legjobb menedzsere vezet minket...”

Néha azt hiszem, nehéz megmagyarázni a futballt, annak alakulását. Büszkék lehetünk arra a teljesítményre, amit ma leraktunk az asztalra, de nem volt elég. A City nem véletlenül nyert BL-t, elképesztő csapat, de ettől még karnyújtásnyira voltunk. Minden az ötödik tizenegyesen múlt... gratulálok a Citynek!” – ezt már Ivan Rakitic, a Sevilla rutinos középpályása mondta a lefújást követően, csalódottan.

EURÓPAI SZUPERKUPA
MANCHESTER CITY (angol)–SEVILLA (spanyol) 1–1 (0–1)– 11-esekkel 5–4
Pireusz,
Karaiszkákisz Stadion.Vezette: Letexier (francia)
MANCHESTER CITY:
Ederson – Walker, Akanji, Gvardiol, Aké – Rodrigo, Kovacic – Palmer (J. Álvarez, 85.), Foden, Grealish – Haaland.Menedzser:Pep Guardiola
SEVILLA:Bunu – J. Navas (Gonzalo Montiel, 83.), Badé, Gudelj, Acuna, Jordán, Rakitic, Ó. Torres (Juanlu, 74.) – Ocampos, En-Nesziri (Rafa Mir, 90+2.), Lamela (Suso, 90+2.).Vezetőedző:José Luis Mendilibar
Gólszerző:Palmer (63.), ill. En-Nesziri (25.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik