BL: Ezt most nem fogom túlgondolni, akarjuk a sikert – Guardiola

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 19:02
null
Pep Guardiola és csapata számára ismét a végső győzelem a cél, de a döntőbe a Real Madridon át vezet az út (Fotó: Getty Images)
Már csak egy nap, és jön az év egyik, ha nem a legjobban várt meccse: a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója a Manchester City és a címvédő Real Madrid között. Az angolok sikeredzője, Pep Guardiola saját csapata esélyeiről és az ellenfélről is beszélt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

 

A hivatalos sajtótájékoztatón Pep Guardiola az odavágóról, a BL-trófeáról, az ellenfélről és saját karrierjéről is beszélt.

„Tudjuk, hogy még triplázhatunk, de most csak erre a meccsre koncentrálunk, minden bizonnyal ez lesz az idény legfontosabb találkozója. Mondtam a srácoknak, élvezzék, ha már ők juttattak el minket idáig. Akarjuk a sikert, akarjuk a trófeát, főleg a Chelsea elleni vereség és a legutóbbi, Real Madrid elleni elődöntő óta. Egy álom, hogy újra itt lehetünk, de semmit sem vehetünk garantáltnak.”

„Jobban kell játszanunk, mint az első meccsen, de a játékunk nem fog sokat változni. Ezt most nem fogom túlgondolni, maradunk annál, ami eddig is működött. Tudom, hogy állandóan felhozzák velem szemben a Bajnokok Ligája-kieséseket, de nem zavar, nem ez alapján fognak majd megítélni. A karrierem így is fantasztikus, kivételes.”

„Őszintén, nem tudom, mitől ennyire jó a Real Madrid a BL-ben, ha tudnám, akkor mindig legyőzném. Zseniális játékosai vannak, ez segít rajta.”

A City villámgyors védőjét, Kyle Walkert főleg a Real Madrid sztárjáról, Vinícius Jr.-ról és az ő megállításáról faggatták.

„Nehéz feladat a világ egyik legjobbját fogni. Próbálok a meccs közben belemászni a fejébe, de megvan a kölcsönös tisztelet. Utóbbi ellenére viszont én a Cityt képviselem, úgyhogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy beszaladjon a kapuba a labdával. Ha nem tudnám felvenni a versenyt vele, nem lennék itt.”

„Az odavágó végén odamentem megölelni Viníciust. Elmondtam neki, hogy még egyszer ne próbáljon meg véghez vinni mellettem egy esernyőcselt, mert nem akarok mémmé válni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az odavágón: 1–1

Legfrissebb hírek

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

Vb 2026: a brazilok a 99. percben, egy megpattanó lövéssel nyertek Kolumbia ellen

Foci vb 2026
2025.03.21. 07:52

Vinícius a szurkolóknak mutogatott, Bellingham kulacsba fejelt, Ceballosék kiizgulták a Real továbbjutását – videók

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 10:44

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 08:19
Ezek is érdekelhetik