BL: Azért megyünk Münchenbe, hogy továbbjussunk – Mbappé

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 08:27
null
Kylian Mbappé érvényes gólt nem szerzett, így Kingsley Coman találatával előnyben a Bayern München a visszavágó előtt (Fotó: Getty Images)
A Bayern München idegenben 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A párharc első mérkőzését követően a bajorok vezetőedzője, Julian Nagelsmann, a PSG trénere, Christophe Galtier és Kylian Mbappé is értékelt.

 

„Ez kétmeccses párharc. Nem tudjuk megváltoztatni, ami az első találkozón történt, így azért megyünk Münchenbe, hogy továbbjussunk. Tudjuk, hogy erre minden esélyünk megvan, szóval határozottan és erősen lépünk majd pályára”mondta Kylian Mbappé, aki azt is hozzátette, hogy mivel már nem számítanak az idegenbeli találatok, bármilyen egygólos győzelmük esetén döntetlen az állás.

A francia támadó három meccs után tért vissza a sérüléséből, az 57. percben váltotta Carlos Solert.

„Kicsit aggódtam, de mindent beleadtam. Most az a cél, hogy mindenki egészséges legyen a visszavágón, együnk rendesen és kipihentek legyünk.”

Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője is kiemelte Mbappét, szerinte a beállásával megváltoztatta a meccset: „A PSG azután ébredt fel, hogy ő pályára lépett. Jobbak Mbappéval, mint nélküle, de a visszavágóra már van tervünk, hogyan hatástalanítsuk”.

A német szakember a teljesítményükről is beszélt, szerinte az első 25 percben jól játszottak, sokat volt náluk a labda, amin még maguk is meglepődtek, nem számítottak arra, hogy a párizsiak ilyen passzívak lesznek.

A Paris Saint-Germain trénere, Christophe Galtier is értékelt a meccset követően: „Tudtuk, hogy nehéz lesz a Bayern ellen és hogy keveset lesz nálunk a labda. Próbáltuk hasznosítani a szélsővédőinket, Nuno Mendesnek néhányszor sikerült is fellépnie, de sajnos Asraf (Hakimi – a szerk.) már az első félidőben fájdalomra panaszkodott. Szerencsétlenségünkre pont akkor kaptuk a gólt, amikor cserélni akartunk. A változtatások után ki tudtuk mozdítani őket a komfortzónájukból, ám sajnos nem tudtunk egyenlíteni”.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–0)
Párizs,
Parc des Princes,46 435néző.Vezette:Oliver (angol)
PSG:G. Donnarumma – Hakimi (Kimpembe, a szünetben), S. Ramos, Marquinhos, Nuno Mendes – Zaire-Emery (F. Ruiz, 57.), Danilo (Vitinha, 75.), Verratti, Soler (Mbappé, 57.) – Messi, Neymar.Vezetőedző:Christophe Galtier
BAYERN:
Sommer –Pavard, De Ligt, Upamecano – Joao Cancelo (A. Davies, a szünetben), Kimmich, Goretzka, Coman (Gnabry, 76.) – L. Sané (Stanisic, 90.), Musiala (Gravenberch, 87.) – Choupo-Moting (Th. Müller, 76.).Vezetőedző:Julian Nagelsmann
Gólszerző:
Coman (53.)
Kiállítva:Pavard (90+2.)

Legfrissebb hírek

Inzaghi: Tiszteljük a PSG-t, de a párizsiak is tarthatnak tőlünk!

Bajnokok Ligája
2025.05.26. 17:07

Kijelenthető, hogy Kylian Mbappé nyerte meg az Aranycipő-versenyt

Minden más foci
2025.05.26. 10:55

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Aranycipő: Mbappé már Gyökeres sarkában, de Szalah is esélyes a végső győzelemre

Minden más foci
2025.05.19. 11:07

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23
Ezek is érdekelhetik