BL: Két vereség után nem volt magától értetődő, hogy továbbjutunk – Orbán

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.03. 08:45
null
Willi Orbán büszke a csapatára, amely két vereséggel kezdte a csoportkört, mégis továbbjutott (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az RB Leipzig idegenben 4–0-s győzelmet aratott a Sahtar Doneck felett a Bajnokok Ligája-csoportkör 6. fordulójának szerdai játéknapján. Győzelmüknek köszönhetően a lipcseiek bejutottak a legjobb 16 közé. A mérkőzés után a német klub csapatkapitánya és magyar válogatott védője, Willi Orbán értékelt.

 

„Ez nagy meccs volt számunkra, minden ezen múlott. Mindannyian kicsit feszültek voltunk a mérkőzés előtt, mert teljesítenünk kellett. De jól felkészültünk és remekül kezdtük a találkozót. Jól játszottunk és agresszívak voltunk, mikor nem nálunk volt a labda. Emellett jó lehetőségeket alakítottunk ki, amikor birtokoltuk. A játékunk alapján megérdemeltük a győzelmet, nagyszerű mérkőzést játszottunk”nyilatkozta az RB Leipzig honlapjának Willi Orbán.

„Nem volt magától értetődő, hogy továbbjutunk, hiszen két vereséggel kezdtük a csoportkört. Nagyon büszke vagyok a csapatra. Tisztelet jár a Sahtarnak is, amelynek remekül sikerült a csoportkör, pedig nehéz helyzetben van.”

A Lipcse három mérkőzést játszik a világbajnokság előtt, Orbán szerint az együttes célja egyértelmű: minél több pontot szerezni a hátralévő találkozókon. A Leipzig az idén még kétszer lép pályára idegenben, a Hoffenheimhez és a Werder Bremenhez látogat, valamint a Freiburgot fogadja.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

F-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–RB Leipzig (német) 0–4(Nkunku 10., André Silva 50., Szoboszlai 62., Bondar 68. – öngól)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid641115– 6 +913
2. RB Leipzig64213– 9 +412
3. Sahtar Doneck
6132 8–10 –2 6
4. Celtic
624 4–15–11 2

Legfrissebb hírek

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

A Tottenham bejelentette Xavi Simons érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.29. 18:25

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik