BL: Nyerni akarunk! Mindenki tudja, hogy a trófea megszerzése a célunk – Mbappé

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 10:52
null
Kylian Mbappé célja a végső győzelem – ezúttal is csalódnia kell, vagy összejön a PSG-nek? (Fotó: Getty Images)
Eljött a várva várt nap: kedden kezdetét veszi a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022–2023-as idénye, ráadásul már az első játéknapon csoportrangadót rendeznek – a Paris Saint-Germain a Juventust fogadja. A mérkőzés előtt mindkét csapat vezetőedzője, Kylian Mbappé és Leonardo Bonucci is elmondta várakozásait a sajtótájékoztatón. 

 

Párizsban mindig nagyszerű pályára lépni, jó egy ilyen rangadóval nyitni az új idényt. A BL-csoportkörben úgy számolunk, legalább tíz pontot kell gyűjtenünk a továbbjutáshoz, de ehhez végig csapatként kell működnünk. Kezdjük a maival!” – mondta a Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri a meccs előtti sajtótájékoztatón.

Az olasz tréner a sérült Paul Pogbáról is szót ejtett: „Hétfő reggel újra edzésbe állt, majd abbahagyta, és úgy döntött, hogy meg kell műteni. Reálisan nézve január előtt nem kapjuk vissza…”

Nagyszerű játékosok, hatalmas sztárok ellen kell felvennünk a versenyt Párizsban, készen állnunk mindenre… Idén két fontos játékos, Ángel Di María és Leandro Paredes érkezett hozzánk a PSG-től, mind a ketten karaktert és tapasztalatot adnak a Juventusnak, amire szükségünk van. Emellett is több helyen változott a keretünk, és nem egyszerű mindenkivel azonnal összeszokni, de a cél a győztes mentalitás megtalálása. A Juve fokozatosan egyre jobb lesz, bízom a csapattársaimban” – idézi a Juventus hivatalos oldala Leonardo Bonuccit.

A Paris Saint-Germainnél a csapat francia világsztárja, Kylian Mbappé és a vezetőedző, Christophe Galtier tartotta meg a sajtótájékoztatót.


Mindig nyerni akarok, nyerni akarunk, és mindenki tudja, hogy ebben az idényben is a trófea megszerzése a célunk. Ez persze nem olyan egyszerű, ezt a sorozatot rendkívül nehéz megnyerni, a riválisaink is megerősödtek, sok csapat áll készen a gigászi küzdelemre. Ami a Juventust illeti, nagyszerű csapat, remek, hogy ellene indíthatjuk ezt a kupaidényt. A szurkolóink sokat várnak tőlünk, nekünk pedig hoznunk kell az eredményeket, a Juve elleni mérkőzéssel kezdve” – mondta Mbappé.

A Nantes elleni meccs lefújása után már az összes játékos erre a mérkőzésre koncentrált, csapatként és egyénileg is fókuszáltak, izgatottak vagyunk. Mindenki komolyan veszi a dolgát és felkészült” – jelentette ki a párizsiak trénere, Galtier, aki a később az FC Portótól szerződtetett portugál Vitinha edzésmunkáját dicsérte hosszasan.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
18.45:
Dinamo Zagreb (horvát)–Chelsea (angol) (Tv: Sport1)
21.00: FCSalzburg (osztrák)–Milan (olasz) (Tv: AMC)
F-CSOPORT
21.00:
Celtic (skót)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–Sahtar Doneck (ukrán) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.45:
Borussia Dortmund (német)–Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2)
21.00: Sevilla (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: Sport2)
H-CSOPORT
21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Maccabi Haifa (izraeli)

Legfrissebb hírek

BL: Aston Villa–PSG

Bajnokok Ligája
11 perce

Marca: Ancelotti elbeszélgetett Mbappéval, többet követel tőle

Bajnokok Ligája
9 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
12 órája

A Realnál remélik, hogy Mbappét nem tiltják el hosszú időre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:56

A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

Francia labdarúgás
2025.04.11. 14:30

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

Mbappéék 55 millió eurót követelnek a PSG-től

Francia labdarúgás
2025.04.10. 17:35

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37
Ezek is érdekelhetik