Női BL: a Wolfsburgot is a Camp Nouban fogadja a Barcelona

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.04. 20:05
null
A Real Madrid ellen gyakorlatilag megtelt a Camp Nou (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona női labdarúgócsapata a Wolfsburg elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését is a Camp Nouban vívja – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A Barca női együttese a nagy sikerre való tekintettel április végén visszatér a Camp Nouba. Alexia Putellasék a múlt héten világrekordot jelentő 91553 néző előtt győzték le 5–2-re a Real Madridot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján – és jutottak tovább 8–3-as összesítéssel –, s már akkor lehetett olvasni olyan híreket a spanyol sajtóban, hogy a Wolfsburg elleni elődöntő hazai mérkőzésére is a klub legendás létesítményében kerülhet sor.

Hétfőn mindez hivatalossá vált, a Barcelona bejelentette, hogy a kétszeres BL-győztes német csapatot is a Camp Nouban fogadja, sőt az UEFA ahhoz is hozzájárult, hogy a találkozót az eredetileg tervezettnél egy nappal korábban, április 22-én, pénteken játsszák le – ez azért volt fontos a barcelonaiaknak, mert április 23-án Szent György napját ünneplik Katalóniában. (Másnap, 24-én pedig a férficsapat játszik a Camp Nouban a Rayo Vallecanóval.)

A klub közlése szerint 50 ezer belépő már most elkelt a meccsre.

A párharc visszavágóját egy héttel később rendezik Wolfsburgban.

A másik ágon a két francia sztárcsapat, az Olympique Lyon és a Paris Saint-Germain vívja az elődöntőt. A fináléra május 21-én Torinóban, a Juventus stadionjában kerül sor.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hosszabbított 105-szörös válogatott futballistájával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 19:46

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik