BL: még a Benfica csatára is megdicsérte Alisson hatalmas védését – videó

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 15:27
null
Darwin Núnez másodszorra vehette volna be Alisson kapuját az Anfielden (Fotó: AFP)
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Benfica 3–3-as döntetlent ért el az Anfielden a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A mérkőzés 83. percében a vendégek a vezetést is megszerezhették volna, de Alisson ezt máshogy gondolta.

Darwin Núnez, a Benfica 22 éves támadója a 82. percben egyenlített a Liverpool elleni Bajnokok Ligája találkozón, egy perccel később akár a vezetést is megszerezhette volna. Az uruguayi csatár jobb oldalról kapott egy beadást, amelyet kapásból a bal alsó sarok irányába lőtt. A labdára Alisson szinte lehetelen helyzetből ért le, góltól mentette meg a csapatát.

A mérkőzés utáni nyilatkozatában Núnez elmondta, hogy Alisson védése elképesztő volt, ő már szinte bent látta a labdát.

A párharcból a Liverpool jutott tovább, a „vörös ördögök” a Bayern Münchent legyőző Villarreallal csapnak össze az elődöntőben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LIVERPOOL (angol)–BENFICA (portugál) 3–3 (1–1)
Továbbjutott: a Liverpool 6–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
4 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:36

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik