Ifi BL: a magyar kapus lett a hős, a Juve 11-esekkel továbbjutott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 16:43
A Juventus gól nélküli rendes játékidőt követően tizenegyesekkel búcsúztatta az AZ Alkmaart az ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League) nyolcaddöntőjében. Az olasz együttes kapuját Senkó Zsombor védte.

A Juventus a találkozó utolsó tíz percét emberhátrányban játszotta le egy kiállítás miatt.

A tizenegyespárbajban az ötödik körig nem hibáztak a rúgók, aztán Senkó Zsombor lábbal kivédte Lewis Schouten lövését. A Juve pedig a következő kísérletével továbbjutott.

A tizenegyespárbajban az ötödik körig nem hibáztak a rúgók, aztán Senkó Zsombor lábbal kivédte Lewis Schouten lövését. A Juve pedig a következő kísérletével továbbjutott.

A 18 esztendős, korosztályos válogatott kapus 2019 óta a Juventus labdarúgója. Az ifi BL mostani idényében öt mérkőzésen játszott, ebből kettőn nem kapott gólt. Senkó még nem mutatkozott be a torinóiak felnőttcsapatában, ám januárban a Napoli és az AS Roma elleni Serie A-meccsen a kispadra nevezték.

A Juventus története során először jutott be a legjobb nyolc közé az ifi BL-ben. A legutóbbi, 2019–2020-as kiírásban a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatta.

Senkóék a negyeddöntőben a Németh András klubját, a Genket szintén szétlövéssel búcsúztató Liverpoollal csapnak össze.


Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48
Ezek is érdekelhetik