BL: Dybala a Villarreal elleni visszavágón már játszhat

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 10:25
null
Paulo Dybala már a Villarreal elleni csatára fókuszál (Fotó: AFP)
Ismét edz a Juventusnál Paulo Dybala, akár pályára is léphet szerdán a Villarreal ellen.

 

Jó formában várja a Villarreal elleni nyolcaddöntő visszavágóját a Juventus, amely a Spanyolországban 1–1-re záruló első felvonást követő mind a négy térmérkőzését megnyerte. Az olaszok esélyét növeli, hogy az izomsérülésből felépülő Paulo Dybala és Giorgio Chiellini is a kerettel edzett. Massimiliano Allegri vezetőedző rajtuk kívül a sérüléséből nemrégiben felépülő Federico Bernardeschire is számíthat.

„Mindhárman visszatérnek, és remélhetőleg kilencven perc alatt nyerünk. Ha hosszabbításra kerül sor, akkor különösen fontossá válik, hogyan cserélünk. Világos elképzeléseim vannak azzal kapcsolatban, mit kell tennünk, remélem, helyesek, hiszen ez az évad döntő pillanata. A játékosok jól érzik magukat és motiváltak” – idézte Allegrit a Football Italia.

Hiányzók így is vannak, Denis Zakaria és Leonardo Bonucci továbbra is a sérült, míg Alex Sandro kedden társaitól külön tréningezett. A továbbjutás anyagi szempontól is fontos a Juventusnak. A La Gazzetta dello Sport információja szerint a klub a 2021–2022-es üzleti évben eddig 200 millió euró körüli veszteséget halmozott fel, ezt csökkentené a negyeddöntő eléréséért járó 15 millió eurós bevétel.

„Az a célunk, hogy a döntőig meneteljünk, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezt elérjük. Ha jól játszunk és a szerencse is mellénk áll, akkor sikerülhet, ha a többiek jobbak nálunk, akkor nem (...). A Villarreal elleni meccs olyan, mint egy döntő, amelyet hazai pályán játszunk” – fejtette ki gondolatait Allegri.

A Juvéhoz kapcsolódó hír, hogy a klub korosztályos csapata bejutott az ifjúsági BL elődöntőjébe, mivel a nyolc között hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Liverpoolt. A torinóiak kapuját Senkó Zsombor védte. A Juventus az elődöntőben a Dinamo Kijev, Sporting, Benfica hármas egyikével csap majd össze.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00:
Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:
1–1
21.00: Lille OSC (francia)–Chelsea (angol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik