BL: Guardiola nem számíthat Grealishre Lisszabonban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 19:05
null
Guardiola nem számíthat Grealishre Lisszabonban (Fotó: AFP)
Jack Grealish nem állhat a Manchester City rendelkezésére kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első felvonásán – számolt be róla az MTI.

 

Pep Guardiola vezetőedző hétfőn elmondta: a 26 éves, angol válogatott középpályás sérülése nem súlyos, de nem tartott a csapattal Portugáliába.

„Jobban érzi magát, de holnap nem lesz bevethető. Cole Palmerhez és Gabriel Jesushoz hasonlóan” – utalt csapata további hiányzóira a spanyol szakember.

Az angol bajnokságban címvédő és jelenleg is listavezető együttes a portugál Sporting vendégeként lép pályára a nyolcaddöntő első játéknapján, a párharc angliai visszavágóját március 9-én rendezik.

Grealish legutóbb múlt szerdán játszott, akkor a Brentford ellen 2–0-ra megnyert hazai bajnoki összecsapáson csereként 23 percet töltött a pályán, a hét végi bajnokit viszont sípcsontsérülése miatt már kihagyta. Akkor társai a Norwich vendégeként győztek 4–0-ra, szintén PL-meccsen.

A középpályás 25 tétmérkőzésen három gólt és három gólpasszt jegyzett ebben az idényben.

Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
16 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik