BL: „Azt gondoltam, a Bayern legfeljebb két gólt szerez”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 08:02
null
Jorge Jesus (Fotó: AFP)
A Bayern München 4–0-ra győzött a Benfica vendégeként a Bajnokok Ligája E-csoportjában. Jorge Jesus, a portugálok vezetőedzője szerint nem ilyen nagy a különbség a két csapat között.

 

„Sokáig meccsben voltunk a Bayernnel – nyilatkozta Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője. – Neuer két óriási bravúrt mutatott be, ez is jelentette a különbséget. A végeredmény túlzó ahhoz képest, hogyan futballoztunk. Nem úgy teljesítettünk, hogy négy kapott gólt érdemelnénk. A Bayern cseréi megváltoztatták a játék képét.”

„Természetesen csalódottak vagyunk, mert voltak lehetőségeink. Nem számítottunk arra, hogy kiütnek minket. Azt gondoltam, a Bayern legfeljebb két gólt szerez, s mi is lövünk legalább egyet. El kell ismerni a müncheni csapat érdemeit” – tette hozzá a portugál szakember.

A bajor gárdát Dino Toppmöller másodedző irányította a betegeskedő Julian Nagelsmann távollétében.

„Jól éreztem magam ebben a szokatlan szerepben
– így Toppmöller. – A fiúk szenzációsak voltak, főleg a második félidőben. Óriási gratuláció jár a csapatnak. Nem könnyű a játékosoknak, amikor a vezetőedző az utolsó pillanatban kidől a sorból. A Benficának is jár a dicséret, látszott, hogy nem betérő vendég a BL-ben. Mindent egybevetve megérdemelten nyertünk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT

BENFICA (portugál)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–4 (0–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz, 55 201 néző. Vezette: Ovidiu Hategan (román)
BENFICA: Vlahodimosz – Lucas Verissimo, Otamendi, Vertonghen – André Almeida (Goncalves, 40.), Joao Mário (Taarabt, 81.), Weigl, Grimaldo – Rafa Silva (Pizzi, 81.), D. Núnez (Goncalo Ramos, 81.) – Jaremcsuk (Everton, 76.). Vezetőedző: Jorge Jesus
BAYERN: Neuer – Pavard (Gnabry, 66.), Süle, Upamecano, L. Hernández (O. Richards, 86.) – Kimmich, Sabitzer (Tolisso, 86.) – Coman (Musiala, 86.), Th. Müller (Stanisic, 77.), L. Sané – Lewandowski. Megbízott edzők: Dino Toppmöller, Xaver Zembrod
Gólszerző: L. Sané (70., 85.), Everton (80. – öngól), Lewandowski (82.)

FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0 (Piqué 36.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3
12–0 +12 9
2. Benfica 3 1 1 1 3–4 –1 4
3. FC Barcelona 3 1 2 1–6 –5 3
4. Dinamo Kijev 3 1 2 0–6 –6 1
Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.03.25. 22:38

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik