BL: rövidült az FTC lehetséges ellenfeleinek listája – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.07.18. 22:03
null
Négy csapat közül kerülhet ki a következő ellenfél (Fotó: Árvai Károly)
A lengyel rankinguefa.pl információi szerint szűkült a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek a listája a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. A sorsolást hétfőn, 12.00 órától tartják.

Hétfőn 12 órától tartják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását, kiderül, melyik együttessel találkozhat a Ferencváros, ha megnyeri a litván bajnok Zalgiris elleni párharcot.

A zöld-fehérek nem számítanak kiemeltnek, és a rankinguefa.pl vasárnap esti információja szerint a cseh Slavia Prahával, a Steven Gerrard menedzser vezette skót Rangersszel vagy a Kajrat Almati–Crvena zvezda kazah–szerb párharc győztesével kerülhetnek össze.

Amennyiben a Ferencváros nem jut tovább a litván bajnok ellen, akkor az Európa-liga 3. selejtezőkörében folytatja a szereplést. Ott egyelőre még nem került nyilvánosságra a lehetséges ellenfelek szűkített listája. Csupán annyi a biztos, hogy a Ferencváros BL-selejtezőjének vesztese az El bajnoki ágán szerepelve a többi BL-selejtező vesztese közül kap majd ellenfelet, s itt nem lesz kiemelés.

A selejtező 3. fordulójának első mérkőzéseit augusztus 3-án és 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
14 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
23 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.25. 21:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik