Man. City: megvan De Bruyne diagnózisa – többszörös törést szenvedett

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 14:07
null
Kevin De Bruyne súlyos sérülést szenvedett a fináléban. (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírását a Chelsea nyerte meg, mivel a portói Estadio do Dragaóban egyetlen góllal legyőzte a Manchester Cityt. A manchesterieknek nemcsak a döntő végeredménye miatt fájhat a feje, hanem Kevin De Bruyne súlyos sérülése miatt is. A 29 éves belga játékos Twitter-oldalán ismertette állapotát, és üzent a szurkolóknak is.

 

A Bajnokok Ligája-döntőjének 60. percében a Manchester City elveszítette kulcsemberét:Kevin De Bruyne olyan erővel ütközött az előtte megálló Rüdigerbe, hogy hosszas ápolás után a fejét jegelve, könnyezve leszédelgett a pályáról, helyére Gabriel Jesus érkezett. Rüdiger sem úszta meg fájdalommentesen, ám ő játékban maradhatott.

Az esetet követően De Bruyne a Twitter-oldalán tudatta: eltört az orrcsontja, és a bal oldali szemgödre.

Sziasztok! Most értem vissza a kórházból. A diagnózisom szerint eltört az orrom és a bal oldali szemgödröm. Most már jól vagyok. Még mindig csalódott vagyok a tegnapi döntő miatt, de visszatérünk”. – olvasható Kevin De Bruyne Twitter-bejegyzésében.

 

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22
Ezek is érdekelhetik