Női BL: több mint négyszeresére nő az összdíjazás

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 20:28
A következő idényben több mint négyszeresére nő az összdíjazás a női labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi bejelentése szerint a következő idényben összesen 24 millió eurót osztanak szét, ebből 1.4 millió jut a győztesnek. A 16 csapatos csoportkörig eljutó klubok legalább 400 ezer eurót kapnak, ötször annyit, amennyi jelenleg egy nyolcaddöntős csapatnak jár.

A női Bajnokok Ligája hivatalos mérkőzéslabdája (Fotó: AFP)
A női Bajnokok Ligája hivatalos mérkőzéslabdája (Fotó: AFP)
A női Bajnokok Ligája hivatalos mérkőzéslabdája (Fotó: AFP)
A női Bajnokok Ligája hivatalos mérkőzéslabdája (Fotó: AFP)
A női Bajnokok Ligája hivatalos mérkőzéslabdája (Fotó: AFP)

 

Az új lebonyolítási formátumhoz központosított marketing és televíziós stratégia társul, ami növeli a bevételeket. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke úgy fogalmazott: a női labdarúgás fejlesztését a hosszú távú jövőképnek kell vezérelnie a rövid távú nyereségre való törekvés helyett.

Az is változást jelent majd a női BL következő idényében, hogy a videobírót (VAR) nemcsak a döntőben használják majd, hanem a negyeddöntőtől kezdve minden meccsen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49
Ezek is érdekelhetik