BL: a Puskás-díjas Szalah megint gólt lőtt a Puskás Arénában

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 11:29
null
Így ünnepelte Szalah a Leipzig ellen szerzett gólját (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Liverpool szerda este 2–0-ra legyőzte az RB Leipzig együttesét, így 4–0-s összesítéssel továbbjutott a negyeddöntőbe. A találkozón a Puskás-díjas egyiptomi támadó, Mohamed Szalah a párharc első meccse után ismét eredményes volt – akárcsak a legutóbbi címet elnyerő Szon Hung Min, aki a Wolfsberg elleni Európa-liga találkozón lőtt gólt Budapesten.

A Tottenham Hotspur szélsője még a hivatalos Instagram-oldalára is készített fotót a Puskás Arénából.

„Szép emlékeim vannak erről a névről” – írta a posztszövegben a támadó, utalva arra, hogy ő nyerte el 2020-ban a legszebb gólnak járó címet, a FIFA Puskás-díjat.

Mohamed Szalah ugyan nem tett közzé bejegyzést a közösségi médián a stadionról vagy a Puskás névről, de a 2018-as Puskás-díj győztese ismét góllal ünnepelhette budapesti látogatását – a villámgyors játékos már az első mérkőzésen is betalált a Leipzignek.

SZALAH GÓLJA A LEIPZIG ELLENI VISSZAVÁGÓN

A Liverpool csatára még 2017-ben, a városi rivális Evertonnak lőtt parádés gólt a Premier League-ben, ezért kapta meg a FIFA Puskás-díjat.


Legfrissebb hírek

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29

Eldőlt, ki váltja Lőw Zsoltot a lipcsei kispadon – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.24. 13:12

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
2025.06.20. 20:10

Szalah és Mac Allister is jelölt az Év játékosa díjra

Angol labdarúgás
2025.06.20. 12:40

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
2025.06.17. 14:13

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02
Ezek is érdekelhetik