BL: a PSG ultrái tűzijátékkal lepték meg éjszaka a Barca-játékosokat – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 15:57
null
Messiék feltehetően nem aludtak jól (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona szerda (ma) este lép pályára Párizsban a PSG ellen, s háromgólos hátrányát próbálja ledolgozni. A PSG-drukkerek pontosan tudják, milyen az, amikor hatalmas előnnyel esnek ki a katalánokkal szemben, ezért mindent bevetettek, hogy kialvatlan állapotba kerüljön az ellenfél, és így ne tudja másnap a maximumot nyújtani – számolt be a Football Espana az El Mundo Deportivóra hivatkozva.

 

Az FC Barcelona játékosai a Pullman Tour Eiffel hotelben szálltak meg, amivel a PSG-drukkerek is tisztában voltak, akik hajnali 4 órakor tűzijátékot szerveztek, remélve, hogy megzavarják a katalánok pihenését és kialvatlan állapotba kerülnek.

A jelentések szerint bevált a játékosokkal szembeni akció, mivel többeket is felébresztettek. A katalán sajtó a történteknek nagy hangsúlyt fektet, ugyanis a Barcának minden erejére szüksége lesz ahhoz, hogy (ismét) csodát tegyen.


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Liverpool (angol)–RB Leipzig (német) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 2–0
21.00: PSG (francia)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 4–1

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
Tegnap, 15:34

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15
Ezek is érdekelhetik