BL: „Gulácsi ott van Európa tíz legjobb kapusa között” – Jerzy Dudek az NS-nek

– Tényleg golfütőre cserélte a kapuskesztyűt?
– Való igaz, a koronavírus előtt szinte minden hétvégét valamelyik golfpályán töltöttem – felelte a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Jerzy Dudek, a Liverpool korábbi BL-győztes kapusa, aki a Real Madridban is megfordult. – A madridi évek alatt szerettem meg a sportágat, annyira megtetszett, hogy azonnal a rabjává váltam. Főleg nyáron ragadok ütőt, néhány versenyen is elindultam, de a futball sem szorult ki teljesen az életemből. A Liverpooli Legendák csapatával rendszeresen pályára lépünk jótékonysági mérkőzéseken, és televíziós szakértőként is dolgozom. Emellett többnyire a lányaimat is én viszem teniszedzésre.

– Szakértőként bizonyára figyelemmel követi korábbi csapata eredményeit. Meglepte a Liverpool botladozása a mostani idényben?
– Az előzőben megnyert bajnoki cím után nem hittem volna, hogy ilyen hamar krízishelyzet alakul ki a csapatnál. A Premier League-meccseken úgy tűnt, valami hiányzik az együttesből. Leginkább talán a gyilkos ösztön, elvégre a forgatókönyv többnyire ugyanaz volt: hatvan percig jól futballozott, végül mégis pont nélkül maradt.

– Az angol csapat BL-nyolcaddöntős ellenfelét, az RB Leipziget hol helyezné el az európai futball térképén?
– Az együttes a Red Bull-projekt része, márpedig ennél a „családnál” értenek a csapatépítéshez. Engem is meglepett, hogy a Leipzig nagyon rövid idő alatt elképesztő magasságokba jutott. Mostanra egyértelműen a Bundesliga egyik legerősebb csapatává vált, de a múltja miatt még nem hasonlíthatjuk a Bayern Münchenhez. A klub gyors felemelkedése kicsit a Manchester Cityéhez hasonló. Az arab befektetők megjelenése óta a manchesteri egyesület elképesztő összegeket áldoz arra, hogy a legjobb edzők és a legképzettebb játékosok dolgozzanak a klubban. A tradíciót nézve a Cityt továbbra sem lehet egy lapon említeni a Liverpoollal vagy a Uniteddel, ám kizárólag szakmai szempontok alapján már azonos szintre került velük. Hasonlóra a Leipzig is képes lehet, a projekt végcélja nyilván a Bundesliga megnyerése. Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, idővel a Bayern München első számú kihívója lehet.

– Korábbi kapusként mi a véleménye Gulácsi Péterről?
– Nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, stabilitást ad a védelemnek. A levegőben is magabiztos, érzésem szerint ott van Európa tíz legjobb kapusa között.

– Melyik csapatot tartja a BL-cím legfőbb várományosának?
– Évről évre ugyanazokat a klubokat emlegetik, a Real Madrid, a Barcelona, a Liverpool vagy a Bayern München neve rendre előkerül ennél a kérdésnél. Ők most is révbe érhetnek, de úgy látom jelen pillanatban a Bayern München és a Manchester City kiemelkedik a mezőnyből. Mindkét csapatban kiváló labdarúgók szerepelnek, akik láthatóan duzzadnak az erőtől, és hazájuk bajnokságában is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak. Meglátjuk, hogyan alakul a folytatás, elvégre lassan az idény legizgalmasabb részéhez érkezünk. Márciustól kezdődik az az időszak, amikor mindent meg lehet nyerni, de mindent el is lehet veszíteni.

– Mennyire hiányzik a profi futball? Milyen gyakran gondol arra, hogy bárcsak még mindig hivatásos futballistaként várhatná a soron következő BL-fordulót?
– Szinte minden hétvégén. Nézem a meccseket, és az jár a fejemben, jó lenne, ha még mindig védhetnék. Az érzés keddig kitart, de szerdán, a hét közepén már annyira fáradt vagyok, hogy örülök, hogy edzésre és meccsre sem kell mennem. Olyankor eszembe jut, mit követel a profi futball az embertől. Fizikailag és mentálisan mindig a topon kell lenni, az edző mindig száz százalékot követel, úgyhogy nem bánom, hogy ebből már kimaradok. A legjobbkor hagytam abba, a Real Madrid kapusaként vonultam vissza. Onnan már amúgy sem tudtam volna olyan csapathoz igazolni, ami ne számított volna visszalépésnek.

– A Real Madrid és a Liverpool korábbi játékosaként miben érezte a legnagyobb különbséget a két óriás között?
– Mindkét klubra igaz, hogy azért fizetnek téged, hogy trófeákat nyerjen a csapat. Mindkét egyesületnél az arany az értékmérő, de a filozófia eltérő. A Real Madridnál nem sajnáltak százmillió eurót költeni a kiszemelt játékosra, míg a Liverpool elvből sem adott volna ennyi pénzt egyetlen futballistáért. Emellett érzésem szerint Angliában a szurkolók szenvedélyesebbek, a meccs körítése és a stadionokban uralkodó hangulat jobb mint a La Ligában. Számomra az Anfield a világ legjobb stadionja, a Pool szurkolótáborának nincs párja, a Real Madrid körüli rajongást és felhajtást viszont egyetlen másik csapatnál sem tapasztaltam. Ha Málagába utaztunk, kétezren vártak minket a repülőtéren, ha San Sebastiánba, akkor ezren gyűltek össze, és a hotelünknél szintén ugyanennyien álldogáltak. Nincs olyan hely a világon, ahol ne rajonganának körül, ha a Real Madridban futballozol. A szigetországban egyetlen idegenbeli meccs előtt sem tapasztaltam, hogy egy másik városban ennyire vártak volna minket.

– Milyen érzés volt Liverpool hősének lenni a kétezerötös Bajnokok Ligája-döntő után? Háromgólos hátrányból álltak fel a Milan ellen, és végül tizenegyesekkel elhódították a serleget.
– Nem én voltam az egyedüli hős, a meccs után mindannyian hőssé váltunk. Ennyi év távlatából azért is tartom különösen édesnek azt a győzelmet, mert minden labdarúgó szeretne történelmet írni a csapatával, de nekünk nemcsak ez sikerült. Olyan módon írtunk történelmet, amit sosem felednek a szurkolóink. Életünk legszebb pillanatait éltük át, a győzelem után még évekig megállítottak az emberek az utcán, és a Milan elleni fináléról beszéltek. Az a mérkőzés kicsit olyan volt, mint az élet: nem számít mekkora pofont kapsz, ha hiszel magadban, ha keményen dolgozol, és ha nem adod fel, akkor nincs lehetetlen.

– Hányszor nézte vissza a döntőt?
– Érdekes, de hosszú ideig csak a tizenegyespárbajt néztem vissza. Számomra ott kezdődött a finálé, azok voltak a legkiélezettebb pillanatok. A Milan játékosok lövései előtt ugráltam, táncoltam a gólvonalon, hogy némi nyomást helyezzek rájuk, kizökkentsem őket a komfortzónájukból. Sikerült. Végül édesapámmal néztem vissza először a teljes találkozót. Tényleg jó kis döntőt játszottunk.

– Ha az akkori BL-győztes csapat és a mostani Liverpool összecsapna, melyik együttes nyerne?
– Sosem szerettem különböző korok csapatait összehasonlítani. A mostani Liverpoolban nincs ott Steven Gerrard és Jamie Carragher, a mi támadósorunkban viszont nem szerepelt Mohamed Szalah és Sadio Mané. Ezzel együtt, amikor a Jürgen Klopp-féle Liverpool legyőzte a Tottenhamet a BL-döntőben, azt mondtam, ha a Premier League-et is megnyeri, túlszárnyal minket. Nos, megnyerte, ráadásul el kell ismernem, mi sosem voltunk képesek olyan szinten uralni a meccseket az angol bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában, mint Klopp együttese.

– Gyermekeinek mennyire imponált a sportolói életpálya?
– Amikor a Realban védtem, a fiam a klub akadémiáján pallérozódott, de abbahagyta a futballt, most nemzetközi kommunikációt tanul az egyetemen. A két lányom a mai napig sportol, mindketten teniszeznek, ráadásul a világ legjobb sofőrje fuvarozza őket… Örülök, hogy megszerették a sportot, de sosem akartam rájuk erőltetni semmit.

– Igaz, hogy az ön útja akár a szénbányába is vezethetett volna?
– Igen. Édesapám harmincöt évig dolgozott bányászként, azon a környéken a bánya nagyon sok férfinak adott munkát. Gyerekként úgy készültem, hogy rám is ez az élet vár. Imádtam a futballt, a többi sráchoz hasonlóan nekem is voltak álmaim, de legyünk őszinték: mennyi a valószínűsége, hogy a szénbányász fiából BL-győztes kapus válik? Nem akartam hiú ábrándokat kergetni, tizenhét évesen már segédkeztem a föld alatti munkáknál, mígnem egy évvel később, a középiskola befejezése után leigazolt a harmadosztályú helyi együttes, a Concordia Knurów. Négy évvel később az élvonalban találtam magam, az első osztályban pedig csak hat hónapot töltöttem, mielőtt jelentkezett értem a Feyenoord.

– Így volt megírva?
– Nem hiszem. A sors talán nekem is a bányászéletet szánta. Ám én átvertem a sorsot.