BL: Nem mondok le – állítja Zidane a keddi vereség után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 08:21
null
Zidane optimista (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójának keddi játéknapján a Real Madrid másodszor is vereséget szenvedett a Sahtar Donecktől, így veszélybe került a madridiak továbbjutása. A mérkőzés után a vendégek trénere, Zinédine Zidane leszögezte, nem fog lemondani a csapata vezetéséről – olvasható a goal.com-on.

 

„Nem mondok le – hangsúlyozta Zidane a vereséget követően. – Mindig voltak nehéz pillanataink. Igaz, hogy rossz formában vagyunk, de folytatnunk kell.” Hozzátette: az utolsó mérkőzést meg kell nyerniük.

„Hiszek a játékosokban és természetesen az affinitásom is megvan. Az Alavés ellen nem érdemeltük meg a győzelmet, de ma igen. Nincs más választásunk, mint tovább dolgozni és folytatni, hogy ismét jó eredményeket érhessünk el” – tette hozzá a Real Madrid edzője.

„Ez nehéz pillanat, de meggyőzősédem, hogy a tudásunkat megmutatjuk, mivel a következő meccsünket meg kell, hogy nyerjük. Tudom, hogy meg fogjuk csinálni” – tekintett pozitívan előre Zidane.

Card

A meccs részleteit és összefoglalóját ide kattintva lehet megismerni.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
B-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 2–0 (Dentinho 57., Szolomon 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach522116– 7+98
2. Sahtar Doneck52125–12–77
3. Real Madrid5212 9– 9 07
4. Internazionale5122 7– 9–25

 

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik