BL: Hihetetlen, hogy két meccsen egy gólt sem szereztünk a Sahtar ellen – Conte

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 08:12
Az Inter szerdán hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sahtar Doneckkel a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójában, így az utolsó helyen végzett a B-csoportban, vagyis ebben az idényben nem lesz több európai kupamérkőzése az olasz együttesnek. Antonio Conte, a milánói gárda vezetőedzője szerint játékosai elszántak voltak, ám a helyzetkihasználás megpecsételte a sorsukat.

Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)
Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)
Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)
Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)
Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)



„A csapat minden tőle telhetőt megtett – nyilatkozta a Sky Sportsnak a mérkőzés után Antonio Conte, az Inter vezetőedzője. – Hihetetlen, hogy a Sahtar ellen mindkét mérkőzésen domináltunk, mégis képtelenek voltunk gólt szerezni. Nem értek egyet azzal, hogy a játékosaim nem adtak bele mindent. Rendkívül csalódottak vagyunk, de nem hiszem, hogy a hozzáállásunkkal lett volna gond. A gólszerzés nem ment, és a csoportkörben balszerencsénk volt a játékvezetőkkel és a VAR-ral. Mindenesetre, ha nem értékesítjük a helyzeteinket, nem tudunk győzni…”

Fabio Capello, a Sky Sports szakértője, valamint Milan, a Real Madrid, a Roma, a Juventus, az angol válogatott és az orosz válogatott egykori szakvezetője szerint hiányzott a tűz az Interből.

„Nincs hozzáfűzni valóm” – reagált Conte frusztráltan Capello szavaira.

Az 51 éves trénertől megkérdezték, hogyan fordulhatott elő, hogy a BL-ben két meccsen egyszer sem sikerült legyőzni a Sahtart annak ellenére, hogy augusztusban az Inter 5–0-ra kiütötte az ukránokat az Európa-liga elődöntőjében.

„A Sahtar jól változtatott a taktikáján ellenünk, ami érthető egy öt-nullás vereség után. Gondolkozzanak, mielőtt kérdeznek!” – reagált ingerülten az Inter mestere.

A milánói együttes története során először végzett az utolsó helyen a csoportkörben a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–SAHTAR DONECK (ukrán) 0–0
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette: Vincic (szlovén)
Inter: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni (D'Ambrosio, 85.) – Hakimi (Darmian, 85.), Barella, Brozovic, Gagliardini (A. Sánchez, 75.), A. Young (Perisic, 69.) – R. Lukaku, Lautaro Martínez (Eriksen, 85.). Vezetőedző: Antonio Conte
Sahtar: Trubin – Dodo, Bondar, Vitao (Hocsolava, 37.), Matvijenko – Kovalenko, Sztepanenko, Maycon – Tete (Szolomon, 64.), Marlos (Alan Patrick, 64.), Taison (Dentinho, 86.). Vezetőedző: Luís Castro

A csoport másik mérkőzésén
Real Madrid (spanyol)–Borussia Mönchengladbach (német) 2–0
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid631211– 9+210
2. Mönchengladbach622216– 9+7 8
3. Sahtar Doneck6222 5–12–7 8
4. Internazionale6132 7– 9–2 6

 

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24
Ezek is érdekelhetik