BL, C-csoport: ikszelt a Porto a Man. Cityvel, és továbbjutott

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 22:56
null
A Manchester City nem bírt a Portóval (Fotó: AFP)
A Manchester City gól nélküli döntetlent játszott a Portóval a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a C-csoportban, amivel biztossá vált, hogy az angol gigász mellett a portugál együttes jutott tovább a négyesből. A kvartett másik találkozóján a Marseille 2–1-re legyőzte az Olympiakoszt, és 13 vesztes mérkőzés után ismét nyert a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

C-CSOPORT
Olympique Marseille (francia)–Olympiakosz (görög) 2–1
(Payet 54., 74. – mindkettőt 11-esből, ill. M. Camara 33.)
Porto (portugál)–Manchester City (angol) 0–0

PORTO–MANCHESTER CITY

Pep Guardiola nem meglepő módon közel sem a legerősebb összeállításban küldte fel csapatát, amely már korábban kiharcolta a továbbjutást. A Manchester Cityben nem kezdett például a klasszis Kevin De Bruyne, hiánya kreativitást tekintve sokáig érezhető is volt: az angol gigász negyven perc után mindössze egy kísérletnél járt – noha a félidőre már volt hat próbálkozása, azok közül egyik sem talált kaput, játéka nem igazán hordozott magában veszélyt.

A második játékrészben már volt nagy helyzete is a manchesteri alakulatnak, de előbb Raheem Sterling, majd Ferran Torres és Rúben Dias befejezésébe is hiba csúszott.

A nyolcvanadik percben úgy tűnt, megtörik a jég, a nem sokkal korábban csereként beálló Gabriel Jesus ünnepelte találatát, de a visszanézés után a VAR lest ítélt, így a meccs 0–0-val zárult. A Portónak az egy pont elég volt, s a Manchester City mellett már biztosan továbbjutott a csoportból.

MARSEILLE–OLYMPIAKOSZ

A mérkőzés első góljaMady Camaranevéhez fűződik a 33. percben– a guineai középpályás pokolian nagy gólt szerzett, 16 méterről mesteri pontossággal bombázott a jobb felső sarokba. A Marseille Dimitri Payet büntetőjével az 54. percben egyenlített, majd húsz perc múlva ismét a francia válogatott támadó volt eredményes, második alkalommal is a tizenegyespontról.

Sikerével (2–1) a Marseille 13 vesztes BL-mérkőzés után tudott újra nyerni.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 5 4 1 10–1 +9 13
2. Porto 5 3 1 1 8–3 +5 10
3. Olympiakosz 5 1 4 2–8 –6 3
4. Marseille 5 1 4 2–10 –8 3

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45

Kuvaitban rendezik a Francia Szuperkupa-mérkőzést – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.09.26. 17:28

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14
Ezek is érdekelhetik