BL: Neymar kihagyhat néhány mérkőzést – Thomas Tuchel

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 11:11
null
Neymart le kellett cserélni a szerdai BL-mérkőzésen (Fotó: AFP)
Bár a PSG 2–0-ra győzött az Istanbul Basaksehir vendégeként a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, a francia csapat elveszítette Neymart, aki sérülés miatt akár több meccset is kihagyhat Thomas Tuchel vezetőedző szerint.

 

A brazil klasszis az első félidő közepén kért ápolást, és bár ezt követően rövid időre visszatért a pályára, a 26. percben mégis le kellett cserélni.

„Muszáj volt lehoznunk, most várjuk a diagnózist. Nem érzett nagyobb fájdalmat, ugyanakkor kellemetlen volt. A zsúfolt naptár miatt előfordulhat, hogy néhány meccset ki kell hagynia, habár ebben még nem lehetünk biztosak. A combközelítő-izmaival vannak gondok, reméljük, hogy nem súlyos. Meg kell várnunk a szerdai tesztek eredményét” – mondtaTuchel az RMC Sportnak.

A PSG-re a következő tíz napban három mérkőzés vár, a Nantes és a Rennes elleni bajnokik között az RB Leipzighez utazik a csapat a Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
Istanbul Basaksehir (török)–PSG (francia) 0–2
(Kean 64., 79.)
Manchester United (angol)–RB Leipzig (német) 5–0(Greenwood 21., Rashford 76., 78., 90+2., Martial 87. – 11-esből)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United22
7–1+66
2. Paris SG2113–2+13
3. RB Leipzig2112–5–33
4. Basaksehir220–4–40
Legfrissebb hírek

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
18 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Tuchel: Pánikra semmi ok, egy év van még a vb-ig!

Angol labdarúgás
2025.06.11. 13:19

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34
Ezek is érdekelhetik