BL: Nem a Fradi az esélyes, de nem is esélytelen –  Nagy László

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 09:04
null
Nagy László szerint a Ferencvárosnak lehet keresnivalója a Camp Nouban
A Ferencváros 25 év után újra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, az első fordulóban a Barcelona lesz az ellenfél. A katalánok kézilabdacsapatánál több évet eltöltő Nagy László úgy véli, ki kell használni, hogy a Ferencváros nem teljesen esélytelen a keddi találkozón.

 

– Tizenkét évig élt Barcelonában. Szurkol a futballcsapatnak?     
– Hogyne, még mielőtt kikerültem két nagy kedvencem is volt, Rivaldo és Patrick Kluivert, volt szerencsém őket élőben látni a Camp Nouban – felelte Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke és a Telekom Veszprém sportigazgatója. – A futballt mindig is követtem, majd még közelebb került a Barca a szívemhez, és ma is szurkolok neki. Ha csak tehetem, a Bajnokok Ligája-meccseit mindig megnézem, a spanyol bajnokikat már kevésbé, mert nem mindig van rá időm, de nem egyszer előfordult, hogy baráti társasággal beültünk egy étterembe Barca-meccset nézni.

– Személyesen találkozott kint a játékosokkal?     
– Volt, akivel szorosabb kapcsolatom is kialakult, például Carles Puyollal, Xavival vagy Gerard Piquével, ők általában – tősgyökeres katalánként – követték a többi szakosztály eseményeit is. A külföldi sztárokkal, Ronaldinhóval, Lionel Messivel, Eidur Gudjohnsennel és Samuel Eto'óval is találkoztam, sőt utóbbi kettő nagyon szerette a férfi kézilabdát, a meccseinken is rendszeresen megfordult.

– Követte a Fradi főtáblára jutását a Bajnokok Ligájában?     
– Persze, a selejtezőket mindig néztem, és nagyon örülök neki, hogy huszonöt év után újra ott vannak a ferencvárosiak BL-főtáblán. Ezzel párhuzamosan úgy látom, mintha a magyar foci is kezdene újjáéledni, s ez lázba hozza szurkolókat, amire nagy szükség van.

– Itthon kimegy majd a Fradi–Barca meccsre?     
– Ha lesz rá lehetőségem, mindenképpen, mert óriási élmény lesz. Nem mindennapi esemény, ha Barca és a Juve érkezik, bárcsak minden évben látnák itthon ilyen szintű csapatokat, mert az azt jelentené, hogy tartósan ott vagyunk a főtáblán!

– Mennyi esélye lehet a Fradinak ilyen csapatok ellen?     
– Tény, hogy nem a Fradi az esélyes, de nem is esélytelen. Ezt ki kell használni, élni kell a lehetőséggel. Számtalan példa volt arra, hogy nem a papíron erősebb ellenfél győzött. Valóban, a Barca és a Juve erősebb, de ha a Fradi talál egy gólt, bármi lehet. És ne feledjük, hogy mindenki a nagyok ellen szeretne bizonyítani. Éreztem a saját bőrömön is, milyen az, ha a kis csapatok felszívják magukat. Ahogy férfi kézilabdában mindenki a Telekom Veszprémet akarja legyőzi, a labdarúgásban ugyanez a helyzet a Barcelonával és a Juventusszal.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS – élőben az NSO-n!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) és Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
18 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik