BL: nagyon furcsán viselkedik a Dinamo az FTC elleni selejtező előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 19:51
null
Furcsán viselkedik a Dinamo a BL-selejtező előtt (Fotó: AFP)
Az nb1.hu információja szerint több szempontból is furcsán viselkedik a Dinamo Zagreb a Ferencváros elleni, szeptember 16-án esedékes Bajnokok Ligája-selejtező előtt, és az sem kizárt, hogy több koronavírusos eset van az eddig bejelentett egyhez képest.

Mint ismert, a Dinamo Zagreb szeptember 7-én jelentette be, hogy egy meg nem nevezett játékosának pozitív lett a koronavírustesztje, egyúttal jelezte, nem volt szükség más játékosok vagy a szakmai stáb tagjainak elkülönítésére.

Azóta a témában nem volt újabb hír a zágrábi csapat háza tájáról, azonban az nb1.hu most arról írt, hogy az érintett játékos valószínűleg a montenegrói utánpótlás-válogatott Sztefan Milics lehet, aki több meccsen is pályára lépett az utóbbi hetekben. Mindez azért érdekes, mert a Dinamo nem számolt be olyanról az elmúlt napokban, hogy a keret többi tagjának negatív lett volna a tesztje.

A portál arról ír, hogy információjuk szerint a Dinamo először jelezte a Ferencvárosnak, hogy törli a szokásos, mérkőzés előtti napon történő edzését, és inkább Zágrábban tréningezik helyette. Erre az FTC úgy reagált, hogy a médiastábjuk kiutazna forgatni az edzés első tizenöt percére, amire viszont villámgyorsan érkezett a válasz, hogy akkor mégis Budapesten edzenek. A Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy a Dinamo képviselői még a budapesti hivatalos vacsorán sem akarnak részt venni, és eredetileg valóban csak a meccsre akartak beesni. Mindennek hátterében az a meg nem erősített információ állhat az nb1.hu szerint, hogy a Dinamónál többen is pozitív teszttel rendelkeznek.

Az újabb hírek miatt a Nemzeti Sport ismét felkereste Dean Bauert, a horvát Sportske novosti szakíróját, aki szerdai lapszámunkban még úgy nyilatkozott, hogy a Ferencváros elleni BL-meccset legfeljebb egy zágrábinak kell kihagynia, amiért pozitív koronavírustesztet adott.

„Információim szerint a helyzet változatlan, továbbra is csak egyetlen játékos érintett – nyilatkozta lapunknak szerda este Dean Bauer. – Úgy tudom, egy montenegrói válogatott labdarúgóról van szó, akit legjobb tudomásom szerint a válogatott összetartásán teszteltek, és a pozitív eredmény után nem is tért vissza Zágrábba, így nem érintkezett a többiekkel. A klubhoz közel álló forrásom szerint a játékosokat a Dinamónál folyamatosan tesztelik, mindenki negatív, ezért a Hajduk Split elleni hétvégi rangadón és a Ferencváros elleni BL-selejtezőn is a lehető legerősebb összeállításban lép pályára.”

Az ügyben írtunk a Ferencvárosnak és a Dinamónak is, amint érkezik válasz, frissítjük a cikket.

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros szeptember 16-án, szerdán 19 órától játszik a Dinamo Zagrebbel, a továbbjutás ezen az egy összecsapáson dől el.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
12 órája

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
23 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42
Ezek is érdekelhetik