UEFA: a Slovan a CAS-hoz fordult, gyors eljárást követel

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 12:51
null
A Slovan a CAS-hoz fordult (Fotó: AFP, 2019)
A szlovák bajnok Slovan Bratislava a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a Bajnokok Ligájából történt kizárása miatt.

A Slovannak a selejtező első fordulójában a feröeri Klaksvík otthonában kellett volna pályára lépnie, de előbb szerdán maradt el a mérkőzés, miután a szlovák küldöttség egyik tagjának (nem játékosnál) pozitív lett a koronavírustesztje, majd pénteken mindez megismétlődött. Mindkét alkalommal karanténba zárták a teljes szlovák küldöttséget.

Az UEFA hétfőn közölte, hogy játék nélkül, 3–0-val továbbjuttatta a Klaksvíkot, amely szerda este 20.15-kor a svájci Young Boys vendégeként lépne pályára a 2. körben.

A Slovan elnöke már hétfőn jelezte, hogy nem törődik bele az ítéletbe, mert a klubnak egyik játékosa sem produkált pozitív tesztet.

A CAS-tól gyorsított eljárást kért, első körben azért, hogy hogy el lehessen halasztani a 20.15-ös Young Boys–Klaksvík selejtezőt, majd újabb gyors eljárásban a saját igazát bizonyítaná.

„Két körben összesen 35 játékosunk utazott el Feröerre, valamennyinek negatív lett a koronavírustesztje az utazás előtt és után is, azaz valamennyien játszhattak volna – írja a pozsonyi klub a közleményében. – A pozitív eredmények miatt inkább a feröeri hatóságokat kellene kérdőre vonni. Botrány, hogy egyszabályosan eljáró klubot így fosztottak meg a játék lehetőségétől.”

A CAS jelezte, az UEFA, a Young Boys és a Klaksvík is képviselheti az érdekeit, azaz foglalkozik az üggyel.

Ha a CAS a Slovan szempontjából kedvezőtlen döntést hoz, akkor a pozsonyiak az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában folytatják szereplésüket.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29

Még sosem volt ekkora az FTC-re váró Qarabag költségvetése

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 08:13

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 10:35

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:35

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:04

Ötvös Bence: Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:21

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:18

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik