BL: Marseille-ben betiltották a PSG-mezt a döntő idejére

Vágólapra másolva!
2020.08.20. 21:33
null
Neymar-szöglet Marseille-ben – biztonsági intézkedések közepette (Fotó: AFP, 2018)
Bouches-du-Rhone megye rendőrfőnöke úgy döntött, hogy vasárnap, a Paris Saint-Germain–Bayern München labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtt, alatt és után tilos PSG-mezben mutatkozni a megyeszékhely, Marseille belvárosában.

 

Az intézkedés vasárnap délután háromtól hétfő hajnali háromig lesz érvényben. A Parisien értesülése szerint a már aláírt és pénteken kihirdetendő rendelkezés szövege alapján nemcsak a PSG mezét, hanem a színeit is tilos lesz viselni – azaz például egy piros-kék sálért is büntethetnek.

A furcsa döntés előzménye, hogy kedden, a PSG döntőbe jutásakor több incidens is történt a városban.

A párizsi klubot finoman fogalmazva nem kedvelő marseille-i drukkerek szemtanúk szerint belekötöttek PSG-szurkolókba, erőszakoskodtak párizsi szimpatizánsnak vélt emberekkel, és két belvárosi kocsmában is leállíttatták a Leipzig elleni elődöntő (3–0) közvetítését.

A francia futball eddigi egyetlen BL-győztes csapata az Olympique Marseille (1993), amelynek PSG elleni mérkőzései – a francia futball „klasszikusai” – mindig kiemelt kockázatú események.

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36
Ezek is érdekelhetik