BL: játék nélkül esett ki a Slovan Bratislava – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 18:51
null
Holman Dávidék még csak meccset sem játszhattak a BL-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
Az UEFA játék nélkül továbbjuttatta a feröeri Klaksvíkot a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából, miután szerdán és pénteken sem játszották le a Slovan Bratislava elleni mérkőzést, mert a szlovák bajnok küldöttségében mindkét esetben találtak koronavírussal fertőzött személyt.


Szerdán a találkozót péntekre halasztották, az új utazó keretben csak olyan játékosok szerepelhettek, akik az első turnusban nem utaztak el Feröerre. Ám a pozsonyiaknál pénteken is találtak fertőzöttet, így nem játszották le a mérkőzést.

Az UEFA az ügyet az illetékes bizottsághoz továbbította, amely hétfőn úgy döntött, hogy játék nélkül, 3–0-s eredménnyel továbbjuttatja a feröeri bajnokot, amely a 2. fordulóban a svájci bajnok Young Boys vendégeként játszik.

A Slovan pedig az Európa-ligában folytatja, bár elnöke jelezte, fellebbez a döntés ellen, mert egyik alkalommal sem játékos adott pozitív tesztet, hanem egy stábtag.

Az európai szövetség döntött a gibraltári Lincoln Red Imps FC és a koszovói Prishtina FC párharcáról is, amelyet az Európa-liga előselejtezőjében játszottak volna a múlt héten. A találkozót kedden és szombaton sem lehetett megrendezni a vendégcsapatban előfordult koronavírusos esetek miatt, így az UEFA 3–0-s gólkülönbséggel a gibraltári együttest juttatta a következő fordulóba.

Legfrissebb hírek

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58

A Fradi hátrányból győzött Örményországban – íme, a gólok!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:02

Robbie Keane: A BL-ben senki sem mehet biztosra!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 07:58

Múltidéző: így áll az FTC a lehetséges kupaellenfeleivel szemben

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 15:47

Legjobbjait megtartotta és erősített is a Fradi örmény riválisa

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 08:55

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15
Ezek is érdekelhetik