BL: az új Slovan-keretben is van fertőzött, nincs meccs Feröeren

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 18:12
null
Mi lesz a Slovan Bratislava sorsa? (Fotó: Getty Images)
A Slovan Bratislava második, Feröerbe utaztatott keretében is találtak koronavírussal fertőzött játékost, így a jelek szerint pénteken is elmarad a szlovák bajnokcsapat Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-selejtezője.

 

A Slovannak szerdán kellett volna játszania, de a Feröerre utazott stábból a fizioterapeuta koronavírustesztje pozitív lett, ezért a vendéglátók azt követelték, hogy a szlovák csapat hagyja el az országot.

Az UEFA hivatalos állásfoglalása szerint pénteken úgy állhatott ki a Slovan, hogy az új utazó keretében csak olyan játékosok szerepelnek, akik az első turnusban nem utaztak el Feröerre. A pozsonyiak elutaztak – az első keretből kimaradó Holman Dáviddal –, ám pénteken ebben a társaságban is találtak fertőzöttet.

A Slovan négy órával a mérkőzés előtt a Facebook-oldalán azt írta, minden bizonytalan, a küldöttség vezetőinek részt kell venniük egy találkozón, amelyen eldől, mit tesznek.

Negyedórával a mérkőzés előtt a feröeri csapat a pályán melegített, a Slovan-játékosoknak nyomuk sem volt, bár a kezdőcsapatot kihirdették (benne Holmannal). Az UEFA még tíz perccel a kezdés előtt sem jelezte, hogy elhalasztaná a találkozót. A meccset nem kezdték el idejében, a Klaksvík játékosai 18 óra után is tanácstalanul labdázgattak a pályán.

Aztán 18.10-kor jelezték, hogy újra elhalasztották a mérkőzést, amelyről az UEFA azonban szerdán azt írta, legkésőbb pénteken kell lejátszani. A Slovan a honlapján azt írta, 13 játékossal ki tudott volna állni, de az UEFA ezt nem engedélyezte, ezért hazautazott a csapat. Hozzátették, várják az UEFA indoklását, most miért nem léphettek pályára, illetve mi lesz a folytatás.

Mivel az ellenfél nem állt ki, minden bizonnyal 3–0-val jóváírják a feröeri bajnoknak a párharcot, de hivatalos döntést péntek este még nem hozott az UEFA.

A selejtezősorozat feszített tempója miatt így könnyen lehet, hogy a Klaksvík játék nélkül jut tovább, és lesz a svájci Young Boys ellenfele a jövő heti következő fordulóban.

 


 

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

Klaksvík (feröeri)–Slovan Bratislava (szlovák) – elmaradt

Legfrissebb hírek

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58

A Fradi hátrányból győzött Örményországban – íme, a gólok!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:02

Robbie Keane: A BL-ben senki sem mehet biztosra!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 07:58

Múltidéző: így áll az FTC a lehetséges kupaellenfeleivel szemben

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 15:47

Legjobbjait megtartotta és erősített is a Fradi örmény riválisa

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 08:55

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15
Ezek is érdekelhetik