Budapesten is lehet BL-döntő; Fucsovics a top 30-at célozta meg

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 23:30
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A Honvéd ellen hazai pályán pontokat vesztő Ferencváros nem tudta kihasználni a fehérváriak botlását, a tabella pedig gyakorlatilag megmerevedett, hiszen a hat mérkőzésből – beleértve a keddi Mezőkövesd–Újpest találkozót is – öt döntetlennel zárult, így a labdarúgó NB I 19. fordulójának nyertese egyértelműen a Kaposvárról győztesen távozó Paks. Az öt szerdai mérkőzésen történtekről részletesen beszámolunk
A Honvéd ellen hazai pályán pontokat vesztő Ferencváros nem tudta kihasználni a fehérváriak botlását, a tabella pedig gyakorlatilag megmerevedett, hiszen a hat mérkőzésből – beleértve a keddi Mezőkövesd–Újpest találkozót is – öt döntetlennel zárult, így a labdarúgó NB I 19. fordulójának nyertese egyértelműen a Kaposvárról győztesen távozó Paks. Az öt szerdai mérkőzésen történtekről részletesen beszámolunk

Bajnokok Ligája-döntő is lehet a Puskás Arénában,állítja az AIPS budapesti kongresszusán előadóMartin Kallen, az UEFA Eb-rendezésért is felelős igazgatója,aki szerintaz Európa-bajnokságután másfutballeseményeknek is méltó helyszíne lehetne a létesítmény.Szeli Mátyás interjúja

Szöllősi-Zácsik Szandratöbb mint két év után szerepelhet a válogatottban, amelyetszeretne kijuttatni az olimpiára. Az MTK Budapest kézilabdacsapatának balátlövőjével Roska Emese Boglárka beszélgetett

Sanghaji stop. Akínai metropolisz sportszövetségearra utasította helyi szervezeteit, hogyfüggesszenek fel minden sporteseményt, amíg nem rendeződik megnyugtatóan a helyzet az egyre terjedő koronavírussal kapcsolatban. AFormula–1irányítói azonban maguk döntenek.Zsoldos Barna háttéranyaga

Eddig minden jó. A szombaton28. életévét betöltőFucsovics Mártonsajtóbeszélgetésen vett részt szerda délután Budapesten. Szó esett a jól sikerült felkészüléséről, az adogatása javulásáról, a közelmúltbeli sikereiről, valamint hogylépésről lépésre haladva az év végére szeretne a top 30-ba kerülni.Mihályi András írása

Amerika-mellékletünk tartalmából.Reflektorfényben Tyrann Mathieu, avagy hogyan lesz valaki „Méhészborzból” a friss NFL-bajnok Kansas City Chiefs egyik hőse; Ötrészes megemlékező sorozatunk első darabja a tragikusan elhunyt NBA-legendáról, Kobe Bryantről;Történelmi szelek fújnak: mind a négy major ligának olyan bajnoka van, amely az elmúlt 50 évben semmit sem nyert

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
22 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik