BL: négymeccsenként egy ítéletet módosít a VAR

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 17:56
Ebben az idényben csökkent a videobíró-technológia (VAR) döntéseire fordított átlagos idő a Bajnokok Ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfői bejelentése szerint.

Az UEFA játékvezetői bizottságának vezetője, Roberto Rosetti arról számolt be, hogy átlagosan másfél percet töltenek a kérdéses szituációk vizsgálatával a kontinens legrangosabb klubsorozatának jelenlegi idényében, ez az idő 15 másodperccel kevesebb, mint 2019 tavaszán, amikor először alkalmazták a VAR-t a BL-ben.

A selejtező utolsó körében és a csoportkörben 108 találkozót játszottak le, ezeken a VAR alkalmazását követően 27 alkalommal változtatott a játékvezető az eredeti döntésén, azaz nagyjából négymérkőzésenként egyszer.

„Ez megmutatja a bíráskodás kiváló színvonalát” – mondta Rosetti, aki hozzáfűzte: lényeges tényező a döntésekre fordított idő is.

A legerősebb európai bajnokságokban nem egyöntetű a VAR támogatottsága, a Premier League-ben például széles körű kritika érte a rendszert, mivel sokak szerint a VAR-játékvezetőknek nagyobb hatáskörük van, mint a pályán lévő kollégáiknak.

Rosetti hangsúlyozta, a rendszer elsősorban az egyértelmű hibák kiküszöbölésére szolgál, és nem a többféleképpen megítélhető esetek tisztázására. Kiemelte azt is, a legfontosabb továbbra is az, hogy a játékvezetők a pályán hozzanak helyes és határozott döntéseket.

Az UEFA megerősítette, ebben a szezonban első ízben alkalmazni fogja a technológiát az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában, akárcsak az Európa-bajnokság márciusi pótselejtezőin, valamint a nyári kontinensviadalon. Utóbbi egyik helyszíne Budapest lesz.

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
4 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
7 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
18 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
Tegnap, 12:58

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
2025.10.21. 11:11

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35
Ezek is érdekelhetik