BL: Nagelsmann Gulácsit dicsérte a Spurs legyőzése után

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 10:31
null
Gulácsi Péter védéseit Julian Nagelsmann is kiemelte a mérkőzés után (Fotó: Dömötör Csaba)
Julian Nagelsmann csapata érett játékát emelte ki, és Gulácsi Péter nagy védéseit is megemlítette az RB Leipzig 1-0-s londoni Bajnokok Ligája-győzelme utáni értékelésében.

 

A német labdarúgó-bajnokságban második helyezett együttes szerdán a Tottenham Hotspur vendégeként nyert a nyolcaddöntős párharc első mérkőzésén úgy, hogy az összecsapás nagy részében ellenfele fölé nőtt, illetve kontrollálta a játékot. A tréner kiemelte, a kilencven perc során csak egy nagy helyzete volt a hazaiaknak.

„Ezt leszámítva kezünkben tartottuk a mérkőzést, az első félidőben nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, úgy vélem, hogy nagyon éretten futballoztunk. A fiatalokból álló csapatok néha türelmetlenné válnak, mert úgy érzik, hogy már gólt kellett volna szerezniük, különösen idegenben, de mi türelmesek maradtunk, nem akartuk túljátszani a dolgokat, és jól kontrolláltuk a Tottenham ellentámadásait” – összegzett az edző.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a második játékrész második felében, Lamela és Ndombele beállása után a londoni csapat mindent egy lapra feltéve rohamozott, ők pedig kissé tompává váltak, mert addig sokat dolgoztak.

„A Spurs mindent beleadott, Péter (Gulácsi) két nagy védést mutatott be, de összességében megérdemelt győzelmet arattunk” – tette hozzá, egyúttal azonban óvatosságra intett, mondván, ez csak az első mérkőzés volt, a másodikon is hasonló színvonalon kell futballozniuk.

„Nem volt olyan érzésem az öltözőben, hogy a fiúk egymás között arról beszéltek volna, könnyű lesz megverni a Tottenhamet” – érzékeltette a hangulatot.

Gulácsi – 2007 óta az első magyar labdarúgó, aki kezdőként lépett pályára a BL kieséses szakaszában – hozzátette: a visszavágón sem számít kevesebb feladatra, mint hangsúlyozta, biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz.

José Mourinho, a hazaiak portugál mestere elsősorban az eredménybe kapaszkodik.

„Ami miatt úgy gondolom, hogy a továbbjutás még lehetséges, az az eredmény. Az egy-nulla, az egy-nulla, nem tíz-nulla, a párharc így nyitott. Nem a miénk lenne az első csapat, amely otthon kikap egy-nullára és utána továbbjut. Ami miatt még bízom ebben, az a játékosaim hozzáállása, mentalitása, az, ahogy nemcsak játékosként, hanem emberként és csapatként viselkednek – értékelt a vezetőedző, majd a csapat hiányzóira utalva úgy fogalmazott: – Amit mindenképpen garantálhatok, az az, hogy bár nem tudom, kivel, de odamegyünk és küzdeni fogunk.”

A Spurs sztárcsatára, a korábban megsérült Harry Kane áprilisig nem játszhat, és a héten derült ki, hogy másik kiemelkedő gólszerzőjének, Szon Hung Minnek eltört a karja, emiatt sokáig nem lesz bevethető. Mourinho szerint ebben az idényben már nem is tér vissza a pályára.

A párharc visszavágóját március 10-én rendezik Lipcsében.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Dömötör Csaba

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Tottenham Hotspur (angol)–RB Leipzig (német) 0–1 (Werner 58. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Dibusz Dénest is meglepte, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.06.03. 10:13

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12
Ezek is érdekelhetik