BL: Soha nem játszottunk olyan rosszul, mint az első félidőben – Zidane

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 11:32
null
Zidane (balra) érthető módon bosszús volt a döntetlen és a mutatott játék miatt (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője szerint csapata még soha nem nyújtott olyan rossz teljesítményt, mint az FC Bruges elleni mérkőzés első félidejében, amely után kétgólos hátrányból kellett felállnia a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

„Az eredmény rossz volt, de jól reagáltunk rá. Ezzel együtt sem lehetünk boldogok, még soha nem játszottunk annyira rosszul, mint az első 45 percben” – utalt Zidane arra, hogy a 2–2-vel zárult madridi összecsapás szünetében a belga együttes Emmanuel Bonaventure Dennis duplájával 2–0-s előnyben volt.

Az FC Bruges vezető találatánál a nigériai támadó „belebotlott” a labdába, megtévesztve ezzel Thibaut Courtois-t, és bár az esetet lesgyanú miatt videózták, a játékvezető megadta a gólt. Zidane úgy fogalmazott: a találat „nevetséges” volt.

A Real Madrid mestere hozzátette, rosszul kezdték a játékot, hiszen nem azokra a területekre összpontosítottak a pályán, ahol az ellenfél gondot okozhatott nekik.

A spanyol bajnokságban veretlenül éllovas Real – amely a nyitó körben Párizsban kapott ki – két forduló után nyeretlen és utolsó helyen áll a BL-csoportjában. Igaz, a második Bruges csupán egy ponttal előzi meg, a harmadik Galatasaraynak pedig csak a gólkülönbsége jobb. A négyest a Paris Saint-Germain hat ponttal vezeti.

A meccs összefoglalója

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Real Madrid–FC Bruges 2–2 (Sergio Ramos 55., Casemiro 85., ill. Dennis 9., 39.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 2 2 0 0 4–0 +4 6
2. FC Bruges 2 0 2 0 2–2 0 2
3. Galatasaray 2 0 1 1 0–1 –1 1
4. Real Madrid 2 0 1 1 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek

Zinédine Zidane fia először került be az algériai válogatottba

Minden más foci
14 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 20:46

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Leverkusen pontot mentett Dániában, a Bruges négy gólt vágott a Monacónak

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 20:48

Alsónadrágban hagyták el a repülőt Pogbáék a BL-meccs előestéjén

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:58

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik