BL: 812 millió euró is kevés volt Guardiola újabb trófeájához

Vágólapra másolva!
2019.04.19. 09:29
null
Pep Guardiola hiába költött 812 millió eurót, a BL-trófea Münchenben és (eddig) Manchesterben sem jött össze (Fotó: AFP)
Újabb év, újabb sikertelen nekifutás: a Manchester Citynek ezúttal sem sikerült bejutnia a Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel a Tottenham elleni negyeddöntőben elbukott – 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal mentek tovább a londoniak.



Guardiola 2016-ban érkezett Manchesterbe a Bayern Münchentől, azóta pedig 608 millió eurót költött a csapat megerősítésére, de a BL-ben ennek ellenére csupán két negyed- és egy nyolcaddöntős szereplést tud felmutatni.

A Marca hozzáteszi, hogy ez az összeg a Bayernnél töltött időszakot is figyelembe véve 812 millió euróra rúg – és mint ismert, a katalán trénernek a münchenieknél sem jött össze a BL-győzelem.

Guardiola első angliai évében 213 milliót költött többek között John Stonesra, Leroy Sanéra, Gabriel Jesusra és Ilkay Gündoganra, de a Monaco a nyolcaddöntőben az idegenbeli 5–3-as veresége után otthon 3–1-re nyert, így a Tottenhamhez hasonlóan vendégként szerzett több góllal ment tovább.

2017-ben még jobban a „zsebébe” nyúlt, érkezett Aymeric Laporte, Benjamin Mendy, Kyle Walker, Bernardo Silva, Ederson és Danilo is, 317.5 millióért cserébe, ám a Liverpool 5–1-es összesítéssel jobbnak bizonyult a nyolc között.

Tavaly ehhez képest visszafogott volt, Rijad Mahrez 67 milliós megvétele nagyjából le is fedte az átigazolásokat (77-et költött összesen a klub), azonban ezúttal is a negyeddöntő volt a végállomás.

A Bayernnél többek között Mario Götzét, Thiago Alcántarát, Arturo Vidalt és Douglas Costát is megvette, de hiába a 204.4 millió eurós összkiadás, a hazai dominanciát Európában nem tudta lemásolni, három egymást követő BL-elődöntős búcsú volt a mérlege.

Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
Tegnap, 13:27

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Véget ér a „magyaros korszak” Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.07.21. 17:57

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik