BL, D-csoport: folytatódott a pocsék idegenbeli sorozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 22:51
null
Marega gólja döntött Portóban (Fotó: AFP)
A Porto 1–0-ra legyőzte a Galatasarayt a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában.

Tétmérkőzésen először került szembe egymással a Porto és a Galatasaray, s bár a törökök győzelemmel kezdték a csoportkört, az idegenbeli BL-mérlegük nem vendégsikert vetített előre: az isztambuli együttes a legutóbbi 11 ilyen meccsén kilencszer kikapott, kétszer döntetlent játszott, és tíz alkalommal legalább két gólt kapott.

Ezúttal igencsak belekezdett a Galatasaray, az első percekben két óriási lehetőség is kimaradt, cserébe a Porto is elpuskázott egy hatalmas helyzetet. Az összecsapásra egyébként is jellemző volt, hogy nem tudtak élni a jobbnál jobb lehetőségekkel a felek, végül Moussa Marega fejes gólja döntötte el a három pont sorsát.

A Lokomotiv Moszkva–Schalke mérkőzésről itt olvashat.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

D-CSOPORT
FC Porto (portugál)–Galatasaray (török) 1–0

Porto, Estádio do Dragao, 42 711 néző. Vezette: Michael Oliver (angol)
Gólszerző: Marega (49.)

Korábban
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Schalke 04 (német) 0–1
Moszkva, Lokomotiv Stadion, 21 471 néző. Vezette: Anthony Taylor (angol)
Gólszerző: McKennie (88.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Porto 2 1 1 2–1 +1 4
2. Schalke 04
2 1 1 2–1 +1 4
3. Galatasaray 2 1 1 3–1 +2 3
4. Lokomotiv Moszkva 2 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
57 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik