BL: elindult Svédországba a Mol Vidi FC – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 11:28
A Mol Vidi FC labdarúgócsapata elindult Svédországba, a Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.

A fotókat a székesfehérvári együttes a hivatalos honlapján tette közzé – mint olvasható, a Vidi gépe 10 órakor szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről, s várhatóan 12 körül landol Svédországban. Marko Nikolics vezetőedző 18 óra után sajtótájékoztatót tart, ezt követően, 19 órától pedig edzést vezényel a csapatnak. a hivatalos honlapján tette közzé – mint olvasható, a Vidi gépe 10 órakor szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről, s várhatóan 12 körül landol Svédországban. Marko Nikolics vezetőedző 18 óra után sajtótájékoztatót tart, ezt követően, 19 órától pedig edzést vezényel a csapatnak.

A Vidi kedden 19.15-től játszik a svéd Malmö vendégeként, majd a visszavágón egy héttel később (augusztus 14-én) 20 órától fogadja riválisát a felcsúti Pancho Arénában.

Fotók: molvidi.hu
Fotók: molvidi.hu
Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
6 órája

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 órája

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:20

BL-selejtező: a Ludogorec hosszabbítás után jutott tovább Mezőkövesden

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 23:18

BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

Bajnokok Ligája
2025.07.14. 17:35

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsó füves
2025.07.12. 10:23

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28
Ezek is érdekelhetik