BL: Már vettünk egy új kapust. Levágattam a hajam – Keylor Navas

Vágólapra másolva!
2018.05.02. 08:22
Remek védésekkel segítette a Real Madridot Keylor Navas, a spanyol együttes 31 éves kapusa a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján (2–2).

„Roppant boldog vagyok, hálát adok istennek – kezdte nyilatkozatát Keylor Navas, a Real Madrid Costa Rica-i kapusa. – Az az igazság, hogy pokolian nehéz mérkőzés volt ez. A Bayern nagyszerű csapat, meg kellett szenvednünk a döntőért. Ez lesz a negyedik finálénk öt év alatt, történelmet írunk. Ez a siker mindannyiunk érdeme, együtt kell élveznünk. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást.”

A sajtózónában Keylor Navast megkérdezték, mit gondol arról, hogy a Real Madrid hosszú ideje új kapust keresgél az átigazolási piacon.

„Már vettünk egy új kapust. Levágattam a hajam, új ember lettem – tréfálkozott a Bayern ellen több bravúrt is bemutató kapus, aki 2014 óta véd a Real Madridban. – A csapat vezérei minden pillanatban kiállnak mellettem, akkor is, amikor jól mennek a dolgok, s akkor is, amikor nem. Roppant egységes csapat vagyunk, ez nagyon fontos. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ebben a klubban szerepelhetek. Ha rajtam múlik, a Madridból vonulok vissza.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–BAYERN MÜNCHEN (német)
2–2 (1–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 77 459 néző. Vezette:Cüneyt Cakir (török)
REAL MADRID:K. Navas – Lucas Vázquez, Varane, S. Ramos, Marcelo – Asensio (Nacho, 88.), Kovacic (Casemiro, 73.), Modric, Kroos – Benzema (Bale, 72.), C. Ronaldo.Vezetőedző:Zinédine Zidane
BAYERN MÜNCHEN:Ulreich – Kimmich, Hummels, Süle, Alaba – Tolisso (S. Wagner, 75.), Thiago Alcántara – Th. Müller, James Rodríguez (Javi Martínez, 84.), Ribéry – Lewandowski.Vezetőedző:Jupp Heynckes
Gólszerző: Benzema (11., 46.), ill. Kimmich (3.), James Rodríguez (63.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
14 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik