BL: elnézést kér a „fürdőzésért” a Roma elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 13:11
Elnézést kér a római főpolgármestertől James Pallotta, az AS Roma elnöke, aki miután csapata az FC Barcelona búcsúztatásával bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, örömében megfürdött a város egyik közkútjában.

A klubvezető a Piazza del Popolón álló szökőkútba bukfencezett bele háttal, miközben több száz szurkoló ünnepelte.

Az AS Roma kedden este 3–0-ra megverte a jóval esélyesebbnek tartott FC Barcelonát, s miután a múlt heti első meccset a katalánok 4–1-re nyerték meg, a Roma idegenben szerzett góllal továbbjutott a legjobb négy közé, a BL-ben története során először.

Az olasz főváros törvényei szerint aki megfürdik a történelmi kutak egyikében, 500 eurós bírságra számíthat. Az AS Roma szóvivője azt mondta, Pallotta még szerdán találkozik Virginia Raggi főpolgármesterrel, és elnézést kér, valamint kifizeti a büntetést is.

embed_kod= |
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

A Juventus szerdán (ma) este játszik a BL-ben, a negyeddöntő visszavágóján még lehetetlenebb küldetés előtt áll, mint az AS Roma, ugyanis az otthon elszenvedett 3–0-s vereség után lép pályára a címvédő Real Madrid otthonában.

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 17:06

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Több mint 100, felfegyverzett Roma-ultrát vettek őrizetbe Nizzában

Európa-liga
2025.09.24. 11:23

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik