Bajnokok Ligája: Kahn szerint a Bayern kiverheti a Realt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.23. 18:08
null
Kahn úgy véli, a Real tipikus szakaszos csapat (Fotó: AFP)
A volt német válogatott kapus, Oliver Kahn szerint egykori csapata, a Bayern München elbúcsúztatja a címvédő Real Madridot, és bejut a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.

 

„Adódik lehetőség arra, hogy a Realt nyomás alá helyezzék, és veszélyesek legyenek” – mondta a 48 éves szakember.

„A Real tipikus szakaszos csapat. Ez azt jelenti, hogy vannak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor extrém nyomás alatt tartja az ellenfelet, beszorítja a kapuja elé. A Bayernnek akkor kell ugyanezt tennie, amikor a Real éppen kivár” – magyarázta Kahn, aki televíziós szakkommentátorként is tevékenykedik.

A Bayern München szerdán fogadja a spanyolokat az elődöntő első mérkőzésén, ezt megelőzően kedden Liverpool–Roma mérkőzésre kerül sor. A visszavágókat jövő héten rendezik, a finálé május 26-án lesz Kijevben.

A bajorok legutóbb 2013-ban játszhattak döntőt a BL-ben, akkor nyertek a Borussia Dortmund ellen.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik