BL-selejtező: a Vidi emlékeztet, eggyel több lesz az akadály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 18:49
null
A Bajnokok Ligája-trófea (Fotó: AFP)
A labdarúgó NB I bajnoki címéért harcoló Videoton hivatalos honlapján összefoglalta, milyen változások lépnek életbe az európai kupaporondon a 2018–2019-es idénytől.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2016 decemberében döntött a Bajnokok Ligája és az Európa-liga 2018 nyarától hatályos átszervezéséről, s tavaly januárban hivatalossá váltak ennek keretei is.

A 2016–2017-es európai kupaidény végén az is biztossá vált, hogy Magyarország a koefficienslista 33. helyéről fut majd neki a reformidénynek – azaz az NB I bajnoka az eddigi szokásokkal ellentétben nem a második fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe, hanem érdekelt lesz a felduzzasztott létszámú (az eddigi 10 helyett 34 klubot felvonultató) első fordulóban is, másképp: az eddigi három akadály helyett négyet kell sikerrel vennie ahhoz, hogy bejusson a csoportkörbe.

Mint ismert, a 2018–2019-es idénnyel hatályba lépő, a „legnagyobbaknak” kedvező új szabályozás szerint a legerősebb négy európai bajnokság (pillanatnyilag a spanyol, a német, az angol és az olasz) négy csapatot ad a 32-es csoportkörbe, ezzel párhuzamosan csökken a selejtezőben induló klubok számára elérhető főtáblás helyek száma: az eddigi tíz helyett hat kvótáért küzdenek a „kicsik” – öt helyett négyért a magyar aranyérmest is érintő bajnoki ágon, öt helyett kettőért a „ligaágon”.

Fontos változás, hogy a BL-selejtezőből kieső összes klub kap javítási lehetőséget az Európa-liga selejtezőjében, illetve 48 csapatos főtábláján.

A vidi.hu vonatkozó cikke ide kattintva olvasható el.

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14
Ezek is érdekelhetik