BL: a torinói meccs előtt kirúgta edzőjét az Olympiakosz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 12:00
null
Besnik Hasinak három és fél hónap jutott Athénban (Fotó: AFP)
Elbocsátották az Olympiakosz labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a Juventus elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, a görög klub vezérkara ugyanis három és fél hónap után szerződést bontott Besnik Hasival.

 

Az egykori 47-szeres albán válogatott labdarúgó az Anderlecht és a Legia után június elején vette át a pireusziak irányítását, és egy ideig úgy tűnt, jól összerakta csapatát.

Az Olympiakosz a Bajnokok Ligája selejtezőjében a szerb Partizan, majd a horvát Rijeka elleni párharcból veretlenül jutott be a csoportkörbe, de a bajnokságot is két győzelemmel kezdte. A problémák szeptemberben kezdődtek, a BL első fordulójában a portugál Sporting Athénban győzött 3–2-re, a helyi bajnokságban pedig a Xanthi és az Aszterasz Tripolisz elleni két 1–1-es döntetlen után a hétvégén 3–2-es vereséget szenvedett az AEK együttesétől.

Hétfőn már ki is nevezték az új edzőt: az 57 éves Takisz Lemonisz immár negyedik alkalommal irányítja az Olimpiakoszt. Legutóbb márciusban, Paulo Bento menesztése után ült a kispadra.

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Női kosár: monumentális arénában játszhat a DVTK

Kosárlabda
2025.10.16. 09:08

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Bő órányi emberelőnyben sem tudta legyűrni az Olympiakosz a Pafoszt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 20:48
Ezek is érdekelhetik