BL: elődöntő után elődöntő – Cakir megkapta a másik meccset is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 12:51
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóinak játékvezetőit.

A keddi Bayern München–Atlético Madrid mérkőzésen a török Cüneyt Cakir fújja a sípot. A 39 esztendős játékvezető bíráskodott a 2015-ös BL-döntőben (Juventus–Barcelona 1–3), míg ebben az idényben eddig hét meccsen működött közre a legrangosabb európai kupasorozatban. A múlt héten Cakir vezette a Manchester City–Real Madrid (0–0) elődöntő első felvonását is.Bayern München–Atlético Madrid mérkőzésen a török Cüneyt Cakir fújja a sípot. A 39 esztendős játékvezető bíráskodott a 2015-ös BL-döntőben (Juventus–Barcelona 1–3), míg ebben az idényben eddig hét meccsen működött közre a legrangosabb európai kupasorozatban. A múlt héten Cakir vezette a Manchester City–Real Madrid (0–0) elődöntő első felvonását is.

A spanyol és az angol csapat szerdai mérkőzésén a szlovén Damir Skomina bíráskodik. A Cakirhoz hasonlóan 39 éves sportember csütörtökön a Villarreal és a Liverpool Európa-liga elődöntőjén (1–0) fújta a sípot, a BL jelenlegi kiírásában ezt megelőzően öt találkozót bíztak rá.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Május 3., kedd
20.45: Bayern München–Atlético Madrid (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–1

Május 3., szerda
20.45: Real Madrid–Manchester City (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
1 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
12 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik