BL/El: a német csapatok már most úgy állnak, mint tavaly

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.08. 13:25
Minden idők legjobb idényét zárhatják a német futballklubok az európai kupaporondon, már ami az UEFA-együtthatót illeti.

Az UEFA-együttható (UEFA-koefficiens) kiszámításánál az európai szövetség a tagországok csapatainak az utóbbi öt idényben elért eredményeit veszi figyelembe.

Ezen a héten a Bayern München és a Wolfsburg is győzött a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg az Európa-ligában a Dortmund döntetlent játszott a Liverpoollal. A németek az így megszerzett 0.715 ponttal már 15.857 pontot gyűjtöttek ebben az idényben, pont annyit, mint a 2014–2015-ösben.

Mindhárom csapat tovább folytathatja menetelését – és ezáltal még több pontot szorgoskodhat össze –, így nem elképzelhetetlen, hogy a németek megdöntik a 2009–2010-es rekordjukat, amikor 18.083 ponttal zárták a szezont.

AZ UEFA-EGYÜTTHATÓ JELENLEGI ÁLLÁSA (A LEGUTÓBBI ÖT IDÉNY EREDMÉNYEI ALAPJÁN)
1. Spanyolország 101.570 pont
2. Németország 79.606
3. Anglia 75.034
4. Olaszország 70.439
5. Portugália 52.915
6. Franciaország 52.749
7. Oroszország 51.082
8. Ukrajna 44.083
9. Belgium 40.000
10. Hollandia 35.563

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
1 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
10 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
15 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
16 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
23 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
Tegnap, 22:57

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
Tegnap, 20:43

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
Tegnap, 19:53
Ezek is érdekelhetik