BL: Egy meccs az élet – Diego Simeone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.04. 20:36
null
Simeone nem gondolja, hogy a Real elleni zakó hatna a Barcelonára (Fotó: Reuters)
Kedden 20.45-kor BL-negyeddöntőt rendeznek a katalán fővárosban, ahol a Barcelona az Atlético Madridot fogadja. A katalánok győzelemmel feledtetnék a Real Madrid elleni klasszikust, míg az Atlético meglepné a Barcelonát.

„Nincs annál jobb, amikor úgy tudod elemezni az ellenfeledet, hogy a korábbi egymás elleni mérkőzéseiteket veszed alapul. Szerencsére találkoztunk jó párszor az utóbbi időben az Atlético Madriddal” – kezdte a sajtótájékoztatót Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője.

„Jelen pillanatban mi vagyunk a sorozat legerősebb csapata. Egy együttessel sem cserélnék most. A Real Madrid elleni mérkőzésen a 60. percig jól játszottunk. Az egyenlítő gól után pontatlanok voltunk, és a Real majdnem olyan jól játszott, mint mi. Nem voltam elégedett azzal amit láttam. De most nem is azzal a mérkőzéssel szeretnék foglalkozni. Nem lesz könnyű dolgunk az Atlético ellen, de a csapatunk képes rá, hogy az elmúlt hónapokban megszokott jó teljesítményre legyünk képesek most is.”

„A szurkolóink tudják, hogy a Bajnokok Ligájában nagy szükségünk van rájuk. Kétségtelen, hogy ettől még erősebbek vagyunk. Az Atlético egy kiváló csapat, láthatjuk, hogy fel tudják venni a versenyt a Real Madriddal és a Barcelonával, annak ellenére is, hogy gazdaságilag nincsenek akkora lehetőségeik. Képesek 90 percen át jól, koncentráltan futballozni. A visszavágó szintén nagyon nehéz lesz, így kedden mindenképp győznünk kell. Az MSN tökéletes állapotban van. A Real elleni meccsen újra átérezhettük, milyen az, amikor vereséget szenvedünk, így ez ösztönzésképpen hat ránk, hogy most újra nyerjünk. A szélső védőink a karrierjük kezdetén előrébb játszottak, ez is azt igazolja, hogy jelenleg támadó futballt játszunk. Remélem, hogy a játékosaim megmutatják mit tudnak, mert óriási szükség van erre a szezon utolsó részében. Godín valószínűleg pályára lép, de a lényeg, hogy csapatként kerekedjünk felül az Atléticón, függetlenül attól, hogy ki játszik, és ki nem az ellenfélben.”

„Optimisták vagyunk, mert tele van hittel a csapatunk. Nehéz mérkőzés lesz, de úgy fogunk kifutni a gyepre, hogy nyerni akarunk” – kezdte a mondandóját Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője.

„A Barcelona mindig nagyon jól játszik, egyértelmű, hogy ők is nyerni akarnak. Mindkét csapat jól ismeri a másikat, így nem hiszem, hogy tudunk különösebb meglepetést okozni majd egymásnak. Nem gondolom, hogy a Real elleni vereség hatással lesz a Barcelona keddi játékára. Fontos, hogy a játékosaim megértsék, hogy minden egyes pályán töltött perc maga az élet.”

„Tudjuk, hogy mennyire fontos a keddi mérkőzés. Nem lennénk elégedettek a döntetlennel. Az utóbbi időben azon dolgoztam, hogy minél hamarabb visszatérhessek. Száz százalékig egészséges vagyok”– mondta Diego Godín.

Hogy a vendégek tényleg elégedetlenek lennének-e a döntetlennel, nem tudjuk – azért valószínűleg nem dőlnének a kardjukba –, az ikszre fogadók arcára viszont biztos, hogy mosolyt csalna, főleg, ha sok pénzt tesznek rá.

BL-NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
BARCELONA–ATLÉTICO MADRID
Április 5., kedd, 20.45
. Barcelona, Camp Nou.(Tv: M4 Sport)
Az uefa.com szerint a várható kezdőcsapatok:

BARCELONA (spanyol):
Ter Stegen – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Busquets – Rakitic, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar
ATLÉTICO MADRID (spanyol):
Oblak – Juanfran, Szavics, Godín, Filipe Luís – Gabi, Saúl, Augusto, Koke – Griezmann, F. Torres.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik