BL: Vasember, Amerika Kapitány, Darth Vader, Diego Costa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 15:13
A Paris Saint-Germainnél nagy erőkkel hangolódnak a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre, a klub ismét elővette Twitter-profilját egy kis meccs előtti „oltogatásra”.

A párizsiak ezúttal egy vine-nal találták be az aktuális ellenfelet, amelyen végtelenítve sorjáztak a szuperhősök (és gonoszok), majd jött a feladat, miután megtaláltuk a hősöket, keressük meg a csalót is – hogy, hogy nem a Chelsea-t erősítő maszkos Diego Costa is bekerült a válogatásba.

 



Guus Hiddink, a Chelsea menedzsere ugyanakkor kiállt futballistája mellett. A támadó a holland szakember irányítása alatt 14 meccsen 10 gólt szerzett, ami sokkal fényesebb mutató, mint a BL-termése: két szezon alatt egy találatig jutott a „kékeknél".

„Nagyon büszke vagyok rá és arra, ahogyan játszik. Nem lépi át a határokat, de szeret igazán a játékhoz méltón küzdeni” – dicsérte játékosát Hiddink.

„A PL-ben rendszeresen eredményes december, január óta, reméljük, sikerül neki betalálni a nemzetközi porondon is” – tette hozzá.

A meccset 2–1-es előnyről kezdő PSG az oddsok alapján egyértelmű favoritja a párharcnak.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

18.00: Zenit (orosz)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.45: Chelsea (angol)–PSG (francia) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
1 órája

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
4 órája

Hajnali kettő után még mindig tömeg várta a PSG csapatát az elnökét és a kupát a szállodában – videók

Bajnokok Ligája
7 órája

Videó: piros-kékben ragyogó Eiffel-torony, tűzijáték – Párizs ünnepelt a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
9 órája

Donnarumma Luis Enriquéről: Nyugalmat és szabadságot adott nekünk

Bajnokok Ligája
10 órája

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
10 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
20 órája

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik