BL, H-csoport: a Valencia lefagyott a Zenit vendégeként

Vágólapra másolva!
2015.11.24. 19:52
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában a Zenit hazai környezetben két góllal nyert a Valencia ellen. Az már az 5. forduló előtt is biztos volt, hogy a Zenit továbbjut, a hibátlanságát megőrző orosz klub azonban mai sikerével a csoportelsőségét is biztossá tette.

Nem ízlett a Valenciának a közeg – a szentpétervári mínusz két Celsius-fok –, ami erősen érződött a spanyolok rajtján, hiszen térfelükre szegezte őket a Zenit. A házigazda a 15. percben megérdemelten, ám mégis védelmi megingásnak köszönhetően szerzett vezetést. A spanyol védők annyira Hulkra koncentráltak, hogy Artjom Dzjuba kiugratását követően Oleg Satov már ziccerben emelhette át a labdát a kiszolgáltatott Jaume Domenech felett (1–0). A folytatásban is támadásban maradt a Zenit, amely állandóra bejelentkezett a Valencia térfelére. Utóbbi a szünet előtt jött ki a szorításból, helyzete is akadt, de gólveszélyt nem jelentett. Hiába birtokolta a vendégcsapat minimálisan többet a labdát ellenfelénél, a Zenittel ellentétben támadójátéka lényegében észrevétlen volt.a 15. percben megérdemelten, ám mégis védelmi megingásnak köszönhetően szerzett vezetést. A spanyol védők annyira Hulkra koncentráltak, hogy Artjom Dzjuba kiugratását követően Oleg Satov már ziccerben emelhette át a labdát a kiszolgáltatott Jaume Domenech felett (1–0). A folytatásban is támadásban maradt a Zenit, amely állandóra bejelentkezett a Valencia térfelére. Utóbbi a szünet előtt jött ki a szorításból, helyzete is akadt, de gólveszélyt nem jelentett. Hiába birtokolta a vendégcsapat minimálisan többet a labdát ellenfelénél, a Zenittel ellentétben támadójátéka lényegében észrevétlen volt.

A második felvonásban egyre inkább magára talált a Valencia, no meg a mérkőzés állása is nagyobb erőbedobásra késztette a vendégeket. A spanyolok mentek is előre becsülettel, már ténylegesen is odaértek a hazai tizenhatos előterébe, de csak les miatt érvénytelenített találatig jutottak a 67. percben, egyenlítésig nem. Aztán a 74. percben eldőlt a meccs. Nem is kellett sok hozzá, csupán némi orosz egyérintőzés középen. A négy villámpassz eredményeként Danny már ajtó-ablak helyzetben önzetlenül lekészítette a labdát a korábban gólpasszt adó Dzjubának, akinek nem okozott gondot az üres kapuba passzolnia (2–0). Hulkot nagy erőfeszítések árán góltalanul tartotta ugyan a valenciai védelem, csak közben meg elment a meccs.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Zenit–Valencia 2–0 (Satov 15., Dzjuba 74.)

KÉSŐBB
20.45: Olympique Lyon–Gent

AZ ÁLLÁS
1. Zenit 5 5 0 0 12–4 +8 15
2. Valencia 5 2 0 3 5–7 –2 6
3. Gent 4 1 1 2 4–5 –1 4
4. Lyon 4 0 1 3 2–7 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik